galéria megtekintése

Valami új

Az írás a Népszabadság
2014. 11. 27. számában
jelent meg.

Krepler Károly
Népszabadság

A netadó elleni tüntetésekkel valami új kezdődött el. A miniszterelnök első reagálása is azt mutatja, nála is megszólalt a „vészcsengő”. Pedig, ha másra nincs is, de erre megvan a kellő érzékenysége.

Én úgy fogalmaznék: megmozdult az új magyar polgári osztály. Sokan hánytorgatták föl (joggal), hogy a mi KK-Európánkban azért nem tudnak jól menni a dolgok, mert nincs nyugati értelemben vett polgárságunk. A sok évtizedes szovjet megszállás felmorzsolta vagy eltorzította, ami előtte elkezdett kialakulni.

A rendszerváltás után, ami Csehországtól Romániáig politikai téren történt, az a normális polgári országok politikai gyakorlatának torz utánzata volt. Ha pedig időnként uralomra került egy-egy tehetségesebb szélhámos, mint Václav Klaus, Meciar vagy Traian Basescu, akkor meglódult a szekér, de mindig a rossz irányba.

 

Mi kifogtunk magunknak egy különösen tehetséges népvezért, aki –ha rajta áll – végkép csődbe viszi az országot. És úgy látszott, már ebben maradunk még sokáig.

De jött egy „kegyelmi pillanat”. Illetve kettő. Egymástól függetlenül, de egymást erősítve. A beutazási tilalom már félig lebénította az elhárítási reflexeket, és akkor jött a netadó ötlete. A kormány nem tud szabadulni a korrupciós vád hidrájának szorításából, és nem tudja bevetni a lejáratási, karaktergyilkossági és egyéb trükkjeit a tiltakozók újabb és újabb rohamával szemben. Nem tud rajtuk fogást találni, mert teljesen új, elszánt és szemmel láthatólag tehetséges csoport vette kezébe a kezdeményezést. A (talán általuk sem várt) sikereik hatására a korrupciót is célkeresztbe vették.

A miniszterelnök – bármilyen jó képessége is van a tömegek manipulálására – nem tud, nem mer igazán lépni, mert korrupcióügyben bármerre lépne, ott „szörnyek teremnek”.

Ami a belépési tilalom kapcsán kiszivárgott, az csak az egyik fajtája az intézményes korrupciónak. Nemrég jelent meg egy rövid hír, hogy az EU szúrópróbaszerűen vizsgálta a kis települések uniós pénzből épült játszótereinek az elszámolását, és hatalmas, pofátlan túlszámlázások garmadát találta. Mi lesz, ha a nagyobb projekteket kezdi vizsgálni? Talál-e olyat egyáltalán, ahol nem történt jelentős korrupció? És akkor jönnek a visszafizetési felszólítások, a kifizetések leállítása.

Akik most megmozdultak, nem szegények, nem tájékozatlanok, hanem intelligensek, nem dühből vagy gyűlöletből tiltakoznak. Nem vesztesei az eddigi gazdasági vagy politikai cikcakkoknak. Csupán védik a maguk kiküzdött gazdasági és társadalmi pozícióját. De azért keményen kiállnak. És – ki nem mondottan – ott van a gazdasági, társadalmi érdekérvényesítő erejük és képességük.

Az egész eddigi politikai cirkusz, pártostul, szakszervezetestül mehet a kukába. Megjelent az új magyar polgári osztály. Hogy milyen szabályok szerint fognak működni, az még csak most alakul. Valószínűleg még ők sem tudják. De hatalom van a kezükben. A saját, a társadalomban meglévő pozíciójuk, a hálózat adta lehetőségeik. Ha nem azonosulnék velük, azt mondanám: félelmetes. Csak el ne szúrják. Hiszen Magyarországon vagyunk.

Krepler Károly

 

A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.