Nem egy újságíró kezében megállt a toll, amikor a Budapest Környéki Törvényszék tárgyalótermében a bíró bejelentette: felmenti a szemérem elleni erőszak és az erőszakos közösülés bűntettének vádja alól azt a szigetszentmiklósi házaspárt, amelyről az ügy vádirata alapján feltételezhető volt, hogy magát a gonoszt testesíti meg. Ne szépítsük: miként ott a tárgyalóteremben, úgy azon kívül is sokaknak csak azt tűnt kérdésesnek az ítélet kihirdetése előtt, hogy hány évet kap a férfi és a nő azokért a gyomorforgató aljasságokért, amiket a vád szerint saját gyerekeikkel művelt.
Felmentésre aligha számítottak sokan. S ez bizonyos szempontból legalább olyan árulkodó, mint a vádiratban leírtak. Mintha már szinte mindent hajlamosak lennénk kétkedés nélkül elhinni, bármiről legyen is szó. Hiszen lassan hozzászokunk ahhoz, hogy itt már tényleg minden megtörténhet. Akár az is, hogy valaki patkányhússal, rovarral, fekáliával etesse két fiát és a lányát. Ebben az általunk elhitt világban az is megtörténhet, hogy szülők rendszeresen megerőszakolják a patkányhússal, rovarral, fekáliával etetett gyerekeiket, miközben a televízióban a Káma-szútra képei peregnek. Ám a bíró józan mondatai kirángatnak az ügyészség vádiratából elénk tárt fertelmes világból.
De mintha a valóság sem volna sokkal kevésbé rettenetes. Mint megtudjuk, az ügyész, alighanem a vádirat védhetetlen túlkapásaitól szabadulva, már természetes állapotként írta körbe, hogy valójában nincs is baj a rovarevéssel, hiszen más kultúrákban ez természetes, ugye, meg aztán a hőkezelés csodákra képes. A társadalmat elrémítő-megbotránkoztató fekáliaetetést azonban már nagyvonalúan mellőzte a vádbeszédből, mintha soha nem is írták volna le valóságként azt, ami a rendelkezésre álló adatok szerint nem történt meg.
