A Véderő nevű szervezet háromnapos katonai kiképzőtáborral készült a húsvétra a cigány negyed tőszomszédságában. A kereszténynemzeti kormányt azonban ez sem zavarta. Egészen addig tétlenek maradtak, amíg tudomásukra nem jutott, hogy Richard Field (akkor még) Magyarországon élő amerikai üzletember nagypéntek délelőtt buszokkal gyermektáborokba szállíttatta a telepről a roma asszonyokat és gyerekeket, összesen 276 főt.
A gyerekek, asszonyok kimenekítéséről az AP hírügynökség helyszíni riportja révén a fél világ tudomást szerzett. A felzárkóztatásért és roma ügyekért felelős államtitkár – aki addig néma volt – a Budapest-közeli táborba sietve tájékoztatta a sajtót: „a gyöngyöspataiak nem elmenekültek, hanem a Vöröskereszt szervezett számukra kirándulást, hogy a gyerekek jól érezzék magukat”. Ennek ellenére hirtelen több száz rendőr lepte el a falut, a Véderő parancsnokát rövid időre őrizetbe vették, a kiképzőtábort pedig annak elindulása előtt felszámolták. A belügyminiszter még aznap a helyszínre érkezett, sőt Farkas Flórián is tiszteletét tette, hogy ismét fölmondja népnemzeti szövegét: „az SZDSZ (értsd a zsidók) van a háttérben”; a romák tüntetéssel fogadták, azt skandálva: „Áruló! Áruló!”
2011. április 26-án az újnáci félkatonai alakulatok sorozatos gyöngyöspatai provokációja utcai zavargásokba torkollott. A rendőri ellenőrzés ellenére a Véderő és a Betyársereg faluba visszaszivárgó emberei részegen betörték egy roma család ablakát, és bántalmaztak egy 14 éves fiút. A hetek óta frusztrált, feldühödött roma fiatalok az utcán botokkal, vasdorongokkal összeverték őket. A tömegverekedésnek három súlyos és egy könnyebb sérültje volt.
2011. július 12-én elkezdte működését a magyar parlament által fölállított, a gyöngyöspatai események kivizsgálására hivatott eseti bizottság. A bizottság azonban a félkatonai szerveződések ténykedése helyett a következőt tartotta feladatának: „a gyöngyöspatai romák »húsvéti utaztatása« körülményeinek és szervezésének feltárása, továbbá (…) annak megállapítása, hogy ki és miért állította valótlanul azt a Vöröskereszt által hosszú ideje szervezett akcióról, hogy a gyöngyöspatai romák helyszínről történő evakuálása zajlik (…) annak megállapítása, hogy kinek a megbízásából, és milyen szerepet játszott a Gyöngyöspatán lezajlott eseményekben Richard Field, (...) valamint, hogy kinek az érdeke volt, hogy Magyarországot a külföldi sajtó polgárháborús helyzetű országnak mutassa be”.
A maradék jogállamiság megszégyenítése volt ez; a bizottság már a vizsgálandó kérdéseiben megfogalmazta a végeredményt, sőt a felelősöket is megnevezte.
2011. július 17-én Gyöngyöspata új polgármestert választott, Juhász Oszkár jobbikos jelölt személyében. (A korábbi független polgármester a tavaszi krízis alatt „egészségi állapotára” hivatkozva lemondott. Sem a baloldal, sem a Fidesz nem indított jelöltet a paramilitáris erők által támogatott jobbikos jelölttel szemben, így közvetve segítették az újnáci hatalomátvételt a településen!)
2011. augusztus 1-jével, ahogy a belügyminiszter húsvéti látogatásakor ígérte, itt kezdték el „kísérleti modellprogramként” az új közmunka bevezetését. A Roma Polgárjogi Mozgalom októberben tényfeltáró csoportot küldött a helyszínre, amely megállapította, hogy a program keretében csak romákat foglalkoztatnak, embertelen körülmények között. A falu határában, tűző napon vadbokorirtást végeztettek velük csákánnyal és ásóval, sem ivóvizet, sem illemhelyet nem biztosítva számukra. Ez a munka korszerű módszerekkel sokkal hatékonyabban elvégezhető lett volna, de a cél itt nem a munka elvégzése, hanem a büntető szándék, az érintettek megalázása volt. Az sem véletlen, hogy a program vezetőjeként egy kiszolgált katonát alkalmaztak.
A közmunkáért járó 47 ezer forintos bérből a hatóságok önkényesen, különböző kreált jogcímeken sok ezer forintos bírságokat vontak le; a kézhez kapott pénz sokszor még a segély összegét sem érte el. Ráadásul mondvacsinált indokokkal addig már négy személyt zártak ki a közmunkaprogramból, ami azt jelenti: az érintett családok három évig sem közmunkát, sem szociális segélyt nem kaphatnak. Panasznak, fellebbezésnek pedig nem volt helye; a jobbikos polgármester és a jegyző élet és halál ura volt a faluban.
Társadalomtudósok még júliusban követelték a segélyre szorulók közmunkára kényszerítését lehetővé tevő törvény visszavonását. A tiltakozáshoz 3500-an csatlakoztak, és felszólították a kormányt, hogy „haladéktalanul tegyen intézkedéseket ennek a gyalázatos programnak a leállítására, (...) [mert az] nem egyéb, mint az adófizetők pénzének elherdálásával szervezett, a tartós munkanélküliség problémáját tovább súlyosbító, etnikai feszültségeket gerjesztő rendészeti megfélemlítő akció”.
Rácz Aladár és családja „megértette”, hogy el akarják őket üldözni, s 2011 nyár végén elhagyták Magyarországot. Feleségével, hat gyermekükkel és az unokákkal, összesen harminckilencen politikai menedékjogot kértek Kanadában.
A menekültkérelmük elbírálása – első fokon – a torontói Bevándorlási és Menekültügyi Hatóság menekültvédelmi osztályának (RPD) hatáskörébe tartozott. A Rácz család jó hírű ügyvédet bízott meg képviseletükkel Iványi Péter személyében, aki a család nevében szakértői és tanú szerepre kért engem. (A kanadai állam meghívására menekültügyi meghallgatáson 14 évvel korábban – 1999-ben – Farkas Flórián, akkori országos cigány önkormányzati elnök is részt vett, aki azt tanúsította, hogy Magyarországon nem szenvednek a romák a rasszizmustól. Küldték is utána haza tömegével a menekülteket. Ebbe a sorba illeszkedik: 2012. június 18-án, miközben Kanada 13 városában tiltakoztak a menekültek egészségügyi ellátásának megszorításai ellen – június 30-tól az ottani tb a „biztonságos országból” érkező menekültek számára már csak a sürgősségi és járványügyi ellátásokat fedezte –, Farkas nyilatkozatban üdvözölte a döntést. Akárcsak Balog Zoltán emberi erőforrás- és romaügyi miniszter.)
2012. október 9-én Magyarországra látogatott Jason Kenney, akkori bevándorlásügyi miniszter. Balog Zoltán miniszter arról tájékoztatta, hogy politikai okokból senkinek sincs oka elhagyni Magyarországot. E találkozó is hozzájárult a kanadai bevándorláspolitika szigorításához, és Magyarország „biztonságos országgá” minősítéséhez.
A Rácz család menekültkérelmének elbírálása 2013. április 8-án kezdődött az én „szakértő-tanúkénti” meghallgatásommal, és egy drámai héten át tartott. Az eljárás során szó esett iskolai elkülönítésekről, munkahelyi kirúgásokról, rendőri zaklatásokról és természetesen a 2011-es eseményekről. Többen magas vérnyomástól szenvedtek, mások a feszültség és az emlékek kínjai miatt sírógörcsben törtek ki. A család összetartó, öntudatos volt, mindannyian fegyelmezetten válaszoltak a szigorú, ám empatikus bíró kérdéseire. Bizakodtak.
2013. augusztus 12-én Luis F. Agostinho úr, az elsőfokú közigazgatási hatóság bírája határozatában a Rácz család valamennyi tagjának menekültkérelmét alaposnak találta, és részükre a genfi konvencióval összhangban menekültstátuszt biztosított. Megállapítást nyert ugyanis, hogy a kérelmezők (felperesek) „számos esetben támadásoknak voltak kitéve, az etnikai hovatartozásuk miatt. (...) a diszkriminatív cselekedetek halmozottan és közvetlenül érték őket”. Az eljárás során nem látták bizonyítva, hogy Magyarország megfelelő védelmet nyújtott volna számukra. Az ország helyzetével kapcsolatban többek között ez olvasható: „Az igazságszolgáltatás, az egyházak és a média szabadságát szabályozó törvények aggodalmat keltettek, amennyiben az új szabályozás aláássa az ország demokratikus intézményeinek működését, a fékek és ellensúlyok rendszerének megszüntetése által.”
Az állampolgársági és bevándorlásügyi miniszter azonban 2013. november 18-án megfellebbezte a határozatot, kétségbe vonva, hogy a családot ért diszkrimináció vagy zaklatás végeredményben üldözésnek tekinthető-e.
A fellebbezésről a Kanadai Szövetségi Bíróság volt jogosult ítéletet hozni, amelyre 2015. február 20-án került sor. A Michael M. J. Shore bíró által kihirdetett ítélet írásos indoklásának első bekezdése egy Abbas Kiarostami teheráni filmrendezőtől származó idézet: „Én még soha nem hallottam keleti vagy nyugati esetről, amely mint egy röntgenkép igazolta volna egy páciens nemzetiségét, vallását, nyelvét vagy a kultúráját (...) Ez az ügy a romák emberi jogi helyzetének egy röntgenfelvétele.”
Az indoklás hivatkozik az elsőfokú határozatra, amely szerint a kérelmezők „megalapozottan hivatkoztak arra, hogy az állam magukra hagyta őket, és hogy ügyükben a következmények nélküliség (büntetlenség) klímája uralkodott. (...) az állam puszta hajlandósága a magyarországi roma kisebbség helyzetének megoldására nem azonos az »egyenlő és megfelelő állami védelem«-mel”.
A Kanadai Szövetségi Bíróság tehát az állami védelem, illetve annak hiánya miatt elutasította a bevándorlásügyi miniszter fellebbezését, és megfelelőnek ítélte az RPD döntését a menekültstátusz megadásáról. Köszönjük, Kanada!
Leljetek otthonra, barátaim! Legyen rátok büszke Kanada!
A szerző polgárjogi politikus
*
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
