Pár hónapja bekerültem egy kórházba. Megvizsgáltak, ott tartottak. Épp belefészkelődtem az ágyamba, amikor jöttek EKG-t csinálni. Mondtam, egy órája égákéztak egy emelettel lejjebb. Azt valamiért nem látja a számítógépében, mondta a doki néni, megcsinálja még egyszer. Mibe kerül az? Neki semmibe, nekem se. Amúgy ötezer forint. Úgy repült ki ez az ötezres a kedves olvasó adójából az ablakon, hogy senkinek sem fájt.
Csak egy államilag működtetett kórházban lehet ez a röpülés ilyen fájdalommentes. Csak a bürokratikus koordináció képes rá, hogy két szint között ne tudjon koordinálni. Egy magántulajdonos pénzéből fizetett orvos nem kockáztat meg ilyen védhetetlen pénzköltést, mert tudja, hogy az valakinek konkrétan fáj, ezért erősen figyelteti az ilyesmit. Én sem hagytam volna magam duplán megekágézni, ha nekem kell kifizetnem.
És azt sem engedheti meg magának a nem állami orvos, hogy a szükséges vizsgálatokat ne végezze el, mert azzal a pacientúrát, így a bevételt veszélyezteti. Minden rendszernek vannak hátrányai és veszteségei, de a pazarlás és a hiány legnagyobb mértékét akkor tudjuk előállítani, ha nem engedjük érvényesülni a költséghatékonyság érdekeit.
