galéria megtekintése

Üzenet a harcosnak

0 komment


Körösi Ivett

A felforgatás papnőjének nevezték bírósági tárgyalásán a dacos tekintetű, sztk-keretes szemüveget viselő marxista gerillalányt, akit polgári nevén Dilma Rousseffnek hívtak. Brazília jelenlegi elnöke mindössze 23 éves volt, amikor 1970-ben lecsukták, mert szembeszállt a brazil katonai diktatúrával: három év alatt a verés mellett kijutott neki az „elektrosokk-terápiából" is. A kínzások ellenére Dilma túlélte a börtönt, majd legyőzte a nyirokrákot, és végül ő lett Brazília első női elnöke. Kétségtelen, hogy született harcos. A munkáspárti Dilma soha nem adja föl.

Most sem, amikor a dél-amerikai ország legnagyobb korrupciós ügyébe keveredett, közpénzek machinációjával is gyanúsított államfő mögül lassan minden szövetségese kihátrál. Könnyen meglehet, hogy a meseszerű politikai karrier csúfos véget ér, és áprilisban megindul ellene a felelősségre vonási eljárás (impeachment), amelynek nyomán száműzik az elnöki székből.

A Petrobras állami olajvállalatot érintő korrupciós botrány és az impeachment azonban csak hab volt a sokemeletes brazil tortán. A sütemény gejl: 2014-ben derült ki, hogy a Petrobras, valamint a Munkáspárt vezetői éveken át kenőpénzekkel tömték a zsebüket. Ekkoriban Dilma az olajvállalat igazgatótanácsában ült, mégis tagadja, hogy tudott volna a dologról. Alig úszta meg ezt az ügyet, jött a felelősségre vonási eljárás, miután a 2014-es újraválasztási hajrában állítólag hitelt vett fel állami bankoktól, hogy feltöltse az államkasszát. Ez már sok volt a braziloknak, akik nagyot csalódtak a másfél éve újraválasztott, ám ígéreteit elfelejtő Dilmában. A világ hatodik legnagyobb gazdasága közben rég nem látott mélyrepülésbe kezdett. A középosztály jelentős része azt tapasztalja, hogy miközben egyre nehezebb a felszínen maradni, bal- és jobboldali politikusok sorra buknak le a több millió dolláros svájci bankszámláikkal és luxusfarmjaikkal.

 

A ­2014-es labdarúgó-vb előtt, a korrupciót ostorozva sem vonultak annyian az utcákra, mint pár hete. Országszerte milliók. A megosztottságot jelzi, hogy Dilma és a Munkáspárt hívei, a szegényebbek képviselői ezzel szemben szimpátiatüntetést szerveztek. Tizennégy éves kormányzása során sokat adott nekik a Munkáspárt. A ­Luiz Inácio Lula da Silva egykori elnök által bevezetett Bolsa Familia becslések szerint 40 millió brazilt emelt ki a mélyszegénységből. A Dilmát és a Munkáspártot övező botrányoknak éppen ezért két értelmezése van: egyesek szerint puccs zajlik, és azok is sárosak, akik vádaskodnak. Tény, hogy többük ellen indult eljárás. Mások szerint azonban Dilmáékra a saját szekrényeikből zúdultak csontvázak.

Tény, hogy a Munkáspárt tagjai közül többen a rács mögé kerültek korrupció miatt. Tény, hogy Dilma támogatottsága 11 százalékos mélyponton van. Tény, hogy milliók követelik a lemondását. A riói olimpia kezdete előtt közel négy hónappal forrásponthoz közelít a hangulat az utcákon. Egy felelős harcosnak tudnia kell, mikor jön el az idő, amikor le kell tenni a fegyvert.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.