Az asszonynak volt a mániája, hogy francia szavakat használt. Neki édesmindegy volt, csak beszéljen, mondhatta volna hottentottául is, hogy „bundás kenyér”, akkor is elolvadt volna minden szavától. Nem értette, hogy érzelmei miért erősödnek az idő múlásával fordított arányban, nem ő akarta, nem tehetett róla, bár most utólag visszagondolva talán boldogabb lenne, ha belőle is kikopott volna a szerelem.
– Van, amiről nem mi döntünk, és van, amiről igen – mormogta, miközben komótosan kanalazta a macska táljára a kockákra formázott szaftos., májasnak nevezett eledelt.
Kiment az újságért a kapuhoz. Beleolvasott, s arra gondolt, vajon melyik rovatba kerülne a mamlasz férj története, akit a helyközi járat sofőrjével csalt a felesége, miközben otthon édes francia szavakat duruzsolt a pirítós meg a házi májkrém mellé. Hogyan kezdődik egy ilyen történet? Összeér a kezük, amikor a nő odanyújtja a négyszázötven forintot, s az érintés mintegy villámcsapásként suhan át mindkettőjükön? Az asszony hazamegy, Aznavourt tesz a lemezjátszóra, s átszellemülten libben át a szobán térd fölött végződő „té” vonalú szoknyácskájában, amelyik szépen rejti kissé telt csípőjét? S egy napon majd üres ruhásszekrények, árván maradt piperés asztalkák és tátongó cipőspolcok jelzik a folytatást, meg a falu népének szánakozó tekintete.
A „kis színes” oldalra lapozott. Hány sor lesz vajon másnap, hogy egy férfi a délutáni órákban iksz és ipszilon helyiség között félúton régi Pannónia motorjával egyenesen nekirohant a menetrend szerint épp arra közlekedő helyközi járatnak. Féknyomokat nem találnak majd az úton, a halálos közlekedési baleset okát pedig szakértők bevonásával vizsgálják. Szerencse a szerencsétlenségben – jegyzik majd meg a bűnügyi hírben –, hogy a sofőrnek és az utasoknak a rémületen kívül nem történt bajuk, a közlekedési cég pedig mentesítő járattal gondoskodott arról, hogy mindenki épségbe hazajusson.
