Üres beszéd

Amikor kiderült, hogy Orbán előadása sajtónyilvános, tudtam, hogy semmit nem fog mondani, amit eddig ne tudtunk volna. És ha a tisztelt nagykövet urak, akiktől „dörzsöltséget” vár el, olvasnak újságokat, alighanem ugyancsak elaludtak, mint Vajna az évértékelőn. Még két székely vicc se ébresztette volna fel őket, nemhogy a Micimackó Tigrisének újbóli felidézése. A legszebb az az orbáni jó tanács volt, hogy a magyar külpolitikát a magyar érdeknek kell vezérelnie. Örülnék, ha Orbán Viktor megvilágosítaná sötét agyamat, hogy vajon melyik az az ország, amelyiknek a külpolitikáját nem a nemzeti érdek vezérli. Természetesen lehet a nemzeti érdeket rosszul is értelmezni, félreérteni, de ez megint nem a diplomaták dolga, felelőssége. Ők utasításokat hajtanak végre. Ha azt mondják nekik, hogy a fogadó ország médiájában nevezzék rágalomnak az Orbánékat ért kritikákat, vagy vonakodva, vagy puszta szolgalelkűségből, esetleg meggyőződésből: megteszik.

Egyetlenegy mondat volt, amelyik sok kollégámnak szemet szúrt: nem akarjuk, hogy Magyarországnak és Oroszországnak közös határa legyen.Miközöttünk „mindig kell lennie valaminek”. Éppenséggel addig, amíg Ukrajna függetlenné nem vált, nem volt. Tehát mi most nem akarjuk, hogy Putyin lenyelje Ukrajnát. De ki a fene gondolta, hogy ezt akarjuk? Mint NATO-tag és uniós ország se akarhatjuk, sőt.

Az egész orbáni szövegből semmi más nem maradt meg az emlékezetemben. A nyugati szövetség érinthetetlen, a keleti nyitás (némi diszkonttal) sikeres, jön a déli nyitás és a többi. Érdekvezérelt magyar külpolitika drága új nagykövetségekkel, kereskedelmi irodákkal, amiből csak a jóisten tudja, mi jön ki. Orbán azt mondja, a sikeres magyar külpolitika alapépítménye a gazdasági siker, amit máris az ölünkben érzünk. Ha nem lennénk a német járműipar – következésképp az iránta való kereslet – túszai, én is így gondolnám. De másképp gondolom.