Elavulttá válik a rendszerelmélet keretei között megfogalmazott modernizációfelfogás. A társadalomban hálózatok dominálnak, a társadalmi kapcsolatok patchworkökre emlékeztetnek. Az „és” társadalmában megszűnnek, elmosódnak vagy legalábbis átjárhatóvá válnak a rendszerek és alrendszerek, feloldódik a „vagy-vagy” szigorú elválasztottsága, a linearitás. A társadalmi-emberi struktúrák szempontjából meghatározó folyamat a globalizáció, a nemzetállami határok eróziója, eljelentéktelenedése. Beck munkásságának egyik meghatározó témája a pozitívnak, progresszívnek tartott kozmopolitizmus és európaiság, valamint a múltat igéző, atavizmusként felfogott nacionalizmus dilemmája. Beck egy kozmopolita vízió mellett áll ki. A nemzetállam konténerébe zárt szociológusok fejében zombik kísértenek –írja. Cohn-Bendit zöld EP-képviselővel közösen tesz közzé felhívást egy új és más Európáért. Beck szerint az új modernitás ellenzői egyre hangosabban kiáltanak falakért, határokért. „Neonacionalizmus és neofasizmus – írja 1993-ban – nem csak történelmen túli atavizmusokból táplálkozik… A rend elvesztése, a veszélyek behatárolhatatlansága az, ami a szekértáborokba való visszavonulást reflexszerű magától értetődéssel oly sürgőssé teszi. Ez azonban nem fal, hanem a fal illúziója, amelyet az »és«, illetve az egységesülő világ valóságával szemben építenek és védelmeznek.”
S itt már érzékeljük azt is, amivel keményen szembesít bennünket az új modernitás szindrómája. Ez pedig a bizonytalanság, amelynek a tudata és érzése meghatározza az új modernitásban élőket. Beck, védelmezve a felvilágosodás eszméit, vívmányait, feladja annak illúzióit. Racionális kalkuláció helyett világunk, technikánk és viszonyaink tervezhetetlenségével kell szembenéznünk. Ez az elbizonytalanodás dezintegrációt, közösségvesztést, anomáliákat, frusztrációt von maga után. „Mennyi bomlást visel el az ember? kérdezi Beck. – A kérdések megválaszolatlanok maradnak.” Veszélyessé vált világunk.
Az új modernitás, amely igen gyakran együtt létezik az első, az ipari modernitással, sok vonatkozásban visszatérést provokál az antimodernitáshoz. „Érzelmi mágiával” helyettesítik a válaszokat, a társadalmi viszonyokat refeudalizálják, vallásháborúk törnek ki az ellenséges életstíluscsoportok között. A kétkedés nyelve helyett a cselekvés és az erő nyelvén beszélnek. A visszavágyott múlt álarcban jelenik meg. „Legerősebben azok a maszkok hatnak – írja a kilencvenes években –, amelyektől elmegy a nevetés. A kelet–nyugati konfliktus végével Európában és Németországban az emberek majdnem mindent megengedhetnek maguknak. De ha Heil Hitlert kiáltanak, vagy »ki a zsidókkal« feliratot mázolnak a falra, akkor ez az évszázad idegébe talál, és a föld körül keringő sokkhullámokat vált ki.”
Beck nem keseredett el: reményt, kapaszkodót látott Európában, a humanizált globalizációban, a kreatív individualizmusban, a szabadságjogok védelmében.
A szerző politológus
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
