Gábor Andor Doktor Senkijével történik meg, hogy egy társaságban nem fogadja el zsidó ember felé nyújtott jobbját. Éjszaka aztán megijed a botránytól, eldönti, hogy bocsánatot kér, ám reggelre kelve azt tapasztalja: már mindenki őt ünnepli.
Novák Előddel történhetett egyszer valami hasonló, amitől visszaigazolást kapott, hogy csupa olyasmit tenni és mondani, ami nem egyszerűen nem PC, hanem egyenesen kirekesztő és embertelen, politikailag kifizetődő. Eddigi életében nem is csinált mást, mint szélsőjobboldali politikai formációk körül kavart, és mára egyértelművé vált: számára a közélet értelme a bűnösök önkényes kijelölése, majd leleplezése. Mindenesetre van abban valami gyomorszorító, ha egy országgyűlési képviselő főtevékenységként üldöz egykori állampárti vezetőt, kommunistafaló bloggert, holokausztfilmet forgató filmrendezőt, úgymond fehérgalléros cigány bűnözőt vagy épp hajdani párttársát, akiről a sors különös fordulataként kiderült, hogy zsidó anya szülte, fennmaradó idejében pedig EU-s zászlót éget. Persze ha az uniótól esik le valami kis milliócska, azt örömmel zsebre teszi – tán még azt a laptopot is ebből a pénzből vette, amelynek fedeléről minden kamerába belevirít a felirat: „Tagok legyünk vagy szabadok?”
S bár az ember már kinőtt abból a korból, amikor örömmel néz börleszket, nagyjából a filmvásznon látható fenékbe rúgások vannak rá olyan felszabadító hatással, mint mikor ez a nagy ítélkező kapja meg a beosztását. A szépségdíjas mondat a cannes-i győztes Nemes Jeles Lászlóé („nem ismerem őt”), de a show-t Kövér László viszi el, amikor az Országgyűlésben penetráns stílusban bekiabáló Novákot egyszerűen kitiltja a vitából, és arra ítéli, hogy némán nézze, ahogy a nagyok játszanak.
