galéria megtekintése

Ügynökök

Az írás a Népszabadság
2014. 04. 23. számában
jelent meg.

A szerk.
Népszabadság

Ha a 24 című sorozat mindent túlélő és mindenhonnan visszatérő terrorelhárító ügynökének, Jack Bauernek lett volna légitársasága, azt biztos Sólyomnak hívták volna. De a hollywoodi forgatókönyvírók nem tudtak olyan fordulatos történetet kreálni, mint amilyet a magyar üzletemberek összehoztak.

Pedig nézőcsúcsokat dönthettek volna egy az elnök elleni merénylet sztorijával, melyben a kulcs az a légitársaság, amelyet a nemzetbiztonsági hivatal kiugrott, immár az üzleti élet géniuszának számító légügyese gründol, és amelyből kifarolnak a tőkeerős, ám pénzéhes arab befektetők, helyzetbe hozva az afrikai kapcsolatokat felmutató, megmentőként feltűnő strómant, akiről lehull a lepel: nemcsak körözi az Interpol, de beépült a politika mocskos világába, hamis útlevelekkel üzletel, segít pénzeket tisztára mosni, majd rejtélyes módon meghal a rendőrség őrizetében.

Egy ilyen moziba belefér, hogy ezek után a Sólyom Airways alapítói segítségül hívják az elhunyt volt üzlettársát, és rendületlenül gyűjtsék a pénzt a befektetőktől.

 

Azon is átsiklunk, hogy bár a nemzetbiztonsági szempontból kritikus kockázatú légitársaság története az elejétől a hatóságok szeme előtt zajlik, mégsem tesznek semmit. Nem meglepő, hogy már ott tartunk, Welsz talán meg sem halt.

Azon sem csodálkoznánk, ha feltámadna, hiszen a nézők vagy az olvasók felélesztették már egy sorozat elhunyt főszereplőjét. Holnap talán már utcára vonulnak Bissau-Guineában magyar jótevőjükért. Ha nem lenne akadályoztatva, ott lehetne köztük Simon Gábor is, ahogyan nemrég az éhségmenetben.

Hollywoodnak a magyar valóság adja bőven a muníciót.

Ha Andy Vajna még szeretne pénzt keresni az amerikai filmiparban, akkor csak el kell adnia ezeket a sztorikat.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.