Nem sokkal a választás előtt, 1998. február 29-én hatalmas tüntetés zajlott a Parlament előtt a Duna belépcsőzése ellen. A demonstrációt formailag a zöldek szervezték, ám az akkor még ellenzéki, de kormányzásra készülő Fidesz is alaposan megtolta (mozgósítással, logisztikával, hangosítással meg a civilbe öltözött pártcelebek kivezénylésével), hiszen kampányeseménynek is kiváló volt: lehetett a kormányt szidni, hazaárulást emlegetni, dunaszauruszozni. Ráadásul volt is miért: nem sokkal korábban szivárgott ki, hogy a Horn-kabinet titokban mindenben megegyezett a szlovákokkal arról, ami miatt Hágában pert indítottunk ellenük: lemondtunk a Duna vizének egy részéről, az áramról, az áram és a befektetett magyar munka értékéről, a hajózóútról, és beígértünk egy dunakanyari vízlépcsőt is.
Hogy a jelenlegi Orbán-kormány illetékes főtárgyalója által az elmúlt hónapokban előkészített megállapodás mennyiben különbözik ezektől a 17 évvel ezelőtti tervektől, azon el lehet vitatkozni még egy darabig, de a lényeg az első és a sokadik ránézésre is ugyanaz: teljesítünk minden szlovák kívánságot, a részben visszaterelt Duna helyett fenékgátakkal és kotrással próbáljuk orvosolni a szigetközi kiszáradást, cserébe pedig nem kapunk semmit. Hogy a mostani iratokban nincs szó Nagymarosról, az fontos különbségnek tűnik, de mégsem az. Egyrészt az újabb vízlépcsőt nem a szlovák, hanem a magyar vízügy szeretné nagyon, másrészt, ahogyan a napokban a Kvassay-terv ismertetésekor bemutattuk, az újabb dunai vízlépcsők ötlete a kormányzati tervek között is szerepel.
Kérdés, kinek a felhatalmazásával történne minden. Mert lehetséges azt állítani, hogy az 1997-es hágai ítélet szerint az 1977-es eredeti vízlépcsőszerződés ma is érvényben van – ámde Szlovákia még Magyarországnál is sokkal nagyobb bajban lenne, ha hirtelen elkezdenénk mindent követelni, ami abban a dokumentumban van. A megépült műtárgyakat tekintve nem a magyar, hanem a szlovák fél tért el nagyon durván a szerződéstől. Az is egy megoldás, ha úgy teszünk, mintha ez az egész nem sokat számítana. Mintha a szlovákiai magyarokkal következetesen ellenséges, a kettős állampolgárságot keményen szankcionáló, a magyar nyelvű alapfokú oktatást is korlátozó (mellesleg szocialista) Robert Ficóval való jó viszony sokkal többet számítana a Dunánál, a Szigetköznél meg úgy általában a magyar érdekeknél.
