galéria megtekintése

Uber, végre jatt nélkül

Az írás a Népszabadság
2014. 12. 15. számában
jelent meg.


Miklós Gábor
Népszabadság

Betiltották a héten Delhiben az Ubert, mert egy sofőr állítólag megerőszakolt egy nőutast. Elhiszem. Habár ezzel az erővel a tömegközlekedést is betilthatnák. A tilalom világhírré lett, mert az Uber szerepel benne. Eközben Hollandiában is bevezettek egy tiltást, ott a helyi gazdasági felsőbb bíróság tiltotta be a számítógépes alkalmazásra alapított világvállalkozást. A francia taxisok ma demonstrálnak ellene.

Egy hónapja létezik, működik az Uber taxialkalmazás Budapesten is. Eddig botrány nélkül. Eközben arról olvasok, hogy a taxis cégek és gépkocsivezetők nálunk is az Uber tiltását követelik. Még nem olvastam, mit szól ehhez a főpolgármester. Hiszen Tarlós Istvánnak a taxik sárgára tapétázása talán az egyetlen általánosan észlelt saját érdeme.

Az Uber amerikai eredetű szoftver, illetve cég, amely összehozza azokat, akiknek van személygépkocsijuk és idejük azokkal, akik utazni szeretnének – olcsóbban, gyorsabban, mint a profi taxis cégekkel lehet. Mindehhez az okostelefonra feltöltött program segít: látom rajta, hol van az autó, amelyik értem jön, illetve jöhet, és hogy mikor érkezik. Amikor végeztünk, a központ a bankszámláról leveszi a pénzt, aminek a nyolcvan százalékát a sofőr megkapja.

 

Biztos sok az igazság az ellenérvekben, főleg, ami a hagyományos taxik műszaki ellenőrzésére, s a sofőrök megbízhatóságára vonatkozik, bár az utóbbira az Uber is ügyel. Kikerülik-e az Uberrel taxizók az adózást? Az ő forgalmuk igazán könnyen ellenőrizhető a banki átutalásokból. Egyébként ez a taxizás amúgy sem híres a számlaadásról. Amivel nem áll egyedül. Zavarhatja államunkat az, hogy a húsz százalék haszon Amerikába megy, de ezzel az erővel a Coca-Colát és az amerikai filmeket is betilthatnák.

Amikor megjelenik egy termék, szolgáltatás, a „céhek”, illetve a politika azonnal rátelepszik, s a közjó nevében megpróbálnak monopóliumokat létrehozni. Sok világvárosban évtizede korlátozták a taxik számát is. A taxizásnak új módja viszont éppen megtöri a monopóliumot és a korlátozásokat. Sokan nem tudják kihasználni, fenntartani az autójukat, és van némi szabadidejük, de nem akarnak főállású taxissá lenni. A komputertérkép segít tájékozódni.

A hálózathoz sok olyan vállalkozó csatlakozna, akik eddig taxiztak, de elegük volt a rájuk telepedő taxis cégekből, meg az állami szabályozás bornírtságából. A fogyasztót ez a megoldás jobban kiszolgálja. Látja, honnan jön az autó, előre kiszámolhatja a költséget, van alkalma véleményt mondani a szolgáltatásról.Megszabadul az „adjak-e borravalót vagy ne” kínos dilemmájától. Legalább egy jattos terület felszabadulhat ettől a visszataszító viszonytól.

A taxisok dühét értem, mégis az Ubernek, és a hasonló új megoldásoknak drukkolok. Ezek most kihasználatlan emberi és technológiai energiákat mozgatnak meg. Sokan spórolnak, mások végre keresethez jutnak, még ha ebből az Ubernek is jut egy tekintélyes rész.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.