galéria megtekintése

Über? Taxi?

Az írás a Népszabadság
2015. 03. 21. számában
jelent meg.


Varga G. Gábor
Népszabadság

Csütörtök este taxisok bénították meg a Lánchidat, tiltakozva az „Ubertaxik” megjelenése ellen, mert, ahogy az egyik idős sofőr fogalmazott, ezek veszélybe sodorják a megélhetésüket. Akkor szakadt el a cérna, amikor az Uber meghirdette, hogy a hét végén háromezer forint díjig ingyen fuvaroz mindenkit. (Az Uber egy szinte vadonatúj okostelefonos rendszer, amelyik összeköti az utazni kívánót és az autóst, aki fuvarozna. Az ár előnyösebb a szokásosnál, a fizetés központi elszámolással történik, nem az autóban.)

A világon mindenhol óriási taxiskiakadást okozott az Uber megjelenése, minden követ megmozgattak a hagyományos társaságok, hogy betiltassák a vetélytársat. Most nálunk is élesbe fordult a dolog. Ne időzzünk azon, hogy az Uber nem taxi. Nem lehet az utcán leinteni, hanem okostelefonnal kell hívni. De mindegy is, mert nálunk egyébként is az a gyakoribb, hogy a taxit hívjuk és nem leintjük.

A különbség tehát nem ebben áll, hanem abban, hogy a taxisok hivatásosak, az uberesek viszont nem csak ezzel keresik a kenyerüket, akkor dolgoznak, amikor kedvük tartja. Csakhogy a hivatásos nem egyenlő a profival, s az amatőr sem a lúzerrel. Akár vissza is igazolhatom a taxisok félelmét: az Uber megjelenése óta egyszer ültem taxiban, akkor sem én álltam a cechet. Szörnyülködtem is a Corvin és Kolossy tér közötti négyezer forintos tarifán. Volt annak oka, hogy leszoktam a taxiról.

 

Számtalanszor fordult elő, hogy tíz perc után a taxitársaság felhívott, hogy mégsem tudnak kocsit küldeni, hogy az autóban büdös volt, netán egy éjszakai zápor után a sofőr szó nélkül elnézte, hogy beülök a lehúzott ablak miatt csuromvizes ülésre. Átverni utoljára akkor vertek, amikor a Szigetről hazafelé elaludtam a kocsiban. Akkor, még a tarifaegységesítésnek hívott emelés előtt 7400 forintot mutatott az óra a Sziget–Kispest viszonylatban. Ma ennyit fizet az, aki a belvárosból kimegy Ferihegyre. Az Uber ára durván a felébe kerül a taxiénak.

Amikor a Fővárosi Közgyűlés 280 forintra emelte a taxizás kilométerdíját, egyszersmind megszüntette a versenyt, nem volt ekkora zúgolódás. Viszont az egységesítés ellenére jól megél a tucat fuvarszervező. Drágult tehát a műfaj, de nem érték el a célt, hogy eltűnjenek a hiénák és az órabuheráló átverők. Igaz, nálunk még istenes a helyzet: a taxikban legalább van kártyás fizetés és GPS. Barcelonában a taxisoknak sikerült jogi úton blokkolniuk az Uber működését. Európa legnépszerűbb turistahelye és konferenciavárosa jó példa arra,milyen, ha nincs verseny: a taxisok nagy része nem beszél angolul, a kártyás fizetés mint az ufó, sok sofőr még a várost sem ismeri, navigációt viszont nem használ.

Bármelyik taxiscég komolyan vehette volna, hogy amit nyújt, szolgáltatás, megalkotta volna azt a rendszert, ami ma az Uber sikerének egyik záloga: a kocsiból kiszállva térképes úti jelentést kapok a tarifáról az e-mailemre, benne, hogy hová utaztam, s mennyiért, a sofőrök ráadásul még jó fejek, kommunikatívak. Ha így lenne a taxiknál is, törzsutasuk lennék. Így az Uberrel utazom szinte minden városban, Ázsiától Európán át Amerikáig. Már ahol engedik.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.