Volt a TASZ-nak az a bejelentése, hogy Magyarországon az uniós projektek 90 százalékát túlárazzák. Már a pályázatok kiírásakor a hazai piaci árnál magasabbra lövik be a költségeket, meghatározott ajánlattevőknek juttatják a megbízásokat, a kiválasztott fejlesztési célok egy részét pedig nem indokolja más, mint az uniós pénzek elköltésének lehetősége. Színtiszta korrupció – sok sajtótudósítás így foglalta mindezt össze.
Ebben sok az igazság, de nem véletlenül alakult ez így. Azzal kezdődött, hogy az Európai Uniótól nem lehet akármire támogatást kérni. Olyan gazdaságfejlesztésekre például nem adnak, amelyek azt szolgálnák, hogy a mi vállalkozásaink a nettó befizetők pénzén az ő vállalkozásaik erős konkurenciájává váljanak. Infrastruktúrára lehet – hogy az autópályán a külföldi befektető könnyebben közelítse meg a magyar településeket –, de kétségtelenül mi is járhatunk a sztrádán, ha megvesszük a matricát.
Az infrastruktúra-fejlesztés tehát üdvös. Szegeden például nem volt igazán szükség új villamosvonalra, 20-30 milliárdos rekonstrukcióra, de talán Miskolcon és Debrecenben sem. Azért lettek, mert erre adott az unió pénzt – ami jobban kellett volna, arra nem.
