„Tudjukkik”

Akarva-akaratlanul – e szellemi körbe elkönyvelt paliként – rákényszerülök arra, hogy magyarázkodjak: örülök, drukkolok, és imádom Király szürke mackónadrágját. De miért jelenti ez egyben azt is, hogy a hatalom VIP-páholy-politikáját szentesítem, tapsom a kormánynak szól? A hozsanna mellé miért volna kötelező odaragasztanom, hogy a jó szereplés kevéssé az itthoni akadémiákat dicséri, a keret zöme nem itthon mélyítette el tudását, küzdeni akarását, s import a szövetségi kapitány is? Most örülni akarok, és végre van is miért. Büszke akarok lenni „fiainkra”, mert szó szoros értelmében versenyképesek. Dárdai és Storck azt hozta elő belőlük, amit idehaza szocializálódó elődeik képtelenek voltak.

Barátom egyébként tárgyilagos, „néhány őrültről” is említést tesz, akik petárdát dobálnak, erőszakoskodnak, mocskos rigmusokat kántálnak, náci karlendítéssel adnak nyomatékot buzdításuknak. Cseppet sem megbocsátó velük szemben, de szükségesnek tart egy kis ismeretterjesztést, miszerint többféle karlendítés létezik, mintha azok, akik használják, tisztában lennének a különbségekkel. Szigetszerű jelenségről beszél, a fesztiválhangulatot teremtő, önfeledten ünneplők tengeréhez képest.

Ez esetben szó sem esik bizonyos körről, s annak hangját szajkózó médiáról, a „tudjukkik” semmi mással össze nem téveszthető sugallatáról. De kerüljük el az ügynevezett „eszmei mondanivalót”. Inkább idézzünk egy józan és szellemes kommentelőt, aki kifakadt, hogy legalább most hagyják őt békén a politikai oldalak ádáz csatáival! Lehet gólt lőni jobbról, balról és középről is.