Ungváry Rudolfnak a Kalligramnál most megjelent könyvét (A láthatatlan valóság. A fasisztoid mutáció a mai Magyarországon) olvasva, a második és a harmadik kérdés – „hogyan és miért történhetett meg ez velünk” – sem marad megválaszolatlanul. A láthatatlan valóság olvastán szinte a bőrünkön áthatolóan érezzük, hogyan kerülnek a régi, megszokott helyükre, a begyakorlott sorrendet tartva a szavak, hogyan talál rá a közönség a vagyon és a hatalom összekapcsolódását szem előtt tartó, kiépülő Orbán-rendszer botladozásai, esetlegessége, spontán és véletlen lépései, folytonos alkotmánymódosításban megjelenő hibái ellenére a helyes irányra, az ismerős szagokra, a megszokott tapintásra. Ahogy a jereváni rádió viccében: akárhogy rakja össze a szamovárgyárból az alkatrészeket hazalopó munkás, szamovár helyett minduntalan géppisztoly áll össze. Akárhogy forgatjuk a kiépült maffiaállam jellegzetességeit: a vezérelvet, az erőkultuszt, a hűségelvet, a szervezett káoszt, a minden poszton megszállt államot, a „nem a mieink” kirekesztését, a változóan célkeresztbe kerülő, megtámadott csoportokat, a sérelmi nemzeti retorikát és a történelem újraírását, a nyolc alkatrészből bizony az önkényuralmat alkalmazó állam – Ungváry szerencsés fogalom alkotásával – fasisztoid mutációjának a képe rajzolódik ki a szemünk előtt.
Ez az önkényuralmi forma éppen attól fasisztoid mutáció, mint egy influenzavírus – és éppen annyira is virulens –, hogy nem mindenben, nem egészen azonos a Salazar, Franco, Perón, Mussolini vagy éppenséggel Adolf Hitler által teremtett világgal. Ha azonos lenne, akkor esetleg könnyebb lenne ellene védekezni is, kitermelhetné magából a szükséges ellenszérumot, immunitást a társadalom. Annak ellenére, hogy (még) nincs nyílt színi erőszak, (még) nem tiltották be az ellenzéket, (még) nem mondták ki, hogy kizárólag a Párt tagjai tölthetnek be vezető állásokat, (még) nem kellett hűségesküt tenni a vezérnek, Ungváry pontos és izgalmas elemzése mégsem ébreszt kételyt: ahol zsarnokság van, ott zsarnokság van. Ezek az elemek nem egyszerűen a zsarnokság, hanem a fasisztoid rendszerek sajátjai. Az ismérvek, amelyekre alapozva Ungváry a nemzetközi irodalom sokoldalú és gazdag merítését használva kialakítja saját fogalmát a fasisztoid rendszerről, nemcsak az olvasót, hanem a választóközönség nagy részét is nagy biztonsággal képesek meggyőzni, hiszen nem véletlen, hogy a magyar választók jelentős számú csoportja éppen ezek alapján hajlandó azonosulni Orbán rendszerével.
Ungváry válasza roppant egyszerű, ugyanakkor hallatlanul bonyolult a „miért történhetett ez meg velünk” kérdésre. Azt állítja, hogy Orbán – bár nem mindig tudatosan, nem mesterterv alapján, de mégis –a lehető legnagyobb pontossággal talál rá a közönség „ellenség-barát felismerő rendszerét” működésbe hozó fasiszta mutáció valamennyi fontos ismérvére. Közel egy évszázada ezen a jelzésrendszeren alapul a magyar uralkodó gondolkodásmód: a kapitalizmus, a verseny, a világra való nyitottság elutasításán, az egyéni szabadságjogok és a polgári tulajdon tiszteletben tartásának a lebecsülésén, a méltánytalannak és igazságtalannak gondolt vagyoni helyzet állami újraosztásának megengedettségén, a politikai hatalom megszerzésének nem a közjó gyarapítására, hanem a hatalmasok vagyonosodására való kihasználásán. Ungváry – előreszaladva könyvének szerkezetében a történeti elemzéshez – ezekben látja a magyar útfüggőség, a minduntalan visszazökkentő kocsiútnyom jellegzetességeit. (Vö. Csillag I.: A magyar útfüggőség. Élet és Irodalom, LVII. évf., 9. szám, 2013. március 1.)
Ungváry Rudolfnak a Kalligramnál most megjelent könyvét (A láthatatlan valóság. A fasisztoid mutáció a mai Magyarországon) olvasva, a második és a harmadik kérdés – „hogyan és miért történhetett meg ez velünk” – sem marad megválaszolatlanul.
Ungváry feszesen kialakított fogalomrendszerében a demokrácia működése egymással kiegyensúlyozó szerepben birkózó két-két páros érték- és eszmerendszer, azaz négy vonulat egyensúlyán alapul, akkor működik, ha a négy érték és azok hordozói egyszerre jelen vannak: a konzervatív és a liberális, illetve a baloldali és a jobboldali. A négy egymással vitázó, feleselő, versengő eszmei vonulat akkor képes egyensúlyt teremteni, ha váltakozva betölthetik a demokrácia politikai szabályozóinak szerepét azzal, hogy mindegyik meghatározott típusú visszacsatolást valósít meg, ezzel tompítva a szabályozás kilengéseit. Nem juthat kizárólagossághoz egyik vagy a másik érték, egyik vagy másik értéket képviselő csoport. A két értékpárnak a négy érték visszacsatolásáért vívott küzdelme, a súlypontok elmozdulása állandó, és akkor kerül a demokrácia veszélybe, ha egyikük fellázad a kialakult érzékeny egyensúly fenntartása ellen, és lázadásával lerázza a demokratikus visszacsatolási rendszer állandó egyeztetést, súlyok és ellensúlyok összhatását alkalmazó terhes, fárasztó mechanizmusát.
Ungváry Ernst Nolte fasizmussal és bolsevizmussal foglalkozó elméleti alapozó művét kritikai elemzésében felhasználva, e két eszmerendszert és mozgalmat mint a visszacsatolás felrúgását, mint a demokrácia elleni lázadás szélsőjobboldali, illetve szélsőbaloldali formáját tárgyalja. És valóban, Orbán rendszere sem más, mint a várost hódító, magukat a semmiből, a kulturálatlanságból kiemelő, a politikát és a vagyont leigázó, az értékeket semmibe vevő, kenetteljes arccal az oltár mögött röhögcsélő, pálinkásan a lányok meghágására vágyó fehérvári huszárlegények lázadása a demokrácia ellen. Lázadás a petyhüdt bolsevik diktatúrából alakot váltott idősödő, gondolataikat is kifejezni képtelen álomférfiak és az állandó mosolygásba belefásult hölgyek megfáradt demokráciája ellen. A kollégisták vérbő, magyar tragikomédiát vittek színre, amikor fellázadtak a konzervatív és liberális, a baloldali és a jobboldali értékeket kiegyensúlyozó demokrácia ellen, lesöpörték a sakkfigurákat az asztalról, és bezsebelik, amit elődeik az asztalon hagytak.
Ungváry könyve alapmű, mert képes választ adni arra a kérdésre, hogy miért volt akadálymentes, mi több, szinte diadalmenet Orbán maffiaállamának a kiépülése, miért nem működött a magyar társadalom immunrendszere a fasisztoid zsarnoksággal szemben. A válasz nem szorítkozik a címben már megfogalmazott manipulációs technikára: a „láthatatlan valóságra”; ahogyan az influenza vírusát sem látjuk, így nem is vagyunk képesek azt felismerve ellenállni neki. Bennünk magunkban a fasisztoid zsarnoki rendszerektől remélt felemelkedésnek vagy elfojtott félelemnek az elmúlt évszázad során betokozódott minden sejtje feléleszthető, a megfelelő közegben ezek elevenné, természetessé, élettelivé válnak. A láthatatlan valóság alapmű, mert feldolgozza az új keletű nemzetközi irodalom legfontosabb munkáit: a már említett Ernst Nolte elemzését, az összefoglaló szintézisnek tekintett Roger Griffin könyvét, a magyar közönség számára ismert Emilio Gentile-értekezést, Hans Mommsen vagy Roger Eatwell kutatásait.
Ungváry, elfogadva Szűcs Jenő Európa három kulturális régiójáról alkotott meghatározó javaslatát, átvéve történelemszemléletét, végigkíséri Európa nemzetállamainak kialakulását és szükségszerű torzulásukat, amely a fasisztoid mutáció kifejlesztésére alkalmassá tette őket. Gazdag történeti elemzést olvashatunk a magyar fasisztoid mutáció előzményeiről: a termőtalajról, amelybe Orbánnak nem elvetnie, csak életre keltenie kellett az újabb fasisztoid mutáció magjait, a független magyar államiság Trianon utáni létrejöttétől a rendszerváltásig. Világos érvelést kapunk a fasisztoid mutáció kialakulásához elvezető szellemtörténeti irányokról, a politikai kultúra töredezettségéről, a rendszerváltó intézményrendszernek a visszacsatolás felmondására alkalmas szerkezetéről, mely a rendszerváltást és az azóta eltelt negyedszázadot átitatta.
A kötet a mutáció jövőjére vonatkozó várakozások mérlegelésével, elemzésével és – mintha tankönyv lenne – elméleti összefoglalóval zárul. Rámutat, hogy ez a magyar zsarnoki rendszer minden külső kényszer nélkül épült ki. Kérdés, hogy a kígyótojásból kikelt kígyót eltapossák-e azok, akiket a kígyó megigézett, akiket félelemben tart, akiket mérgével megfertőzött. Ehhez azonban – ahogy fogalmaz – el kellene jutni a kormánykritikától a rendszerkritika szükségességéhez. Ungváry könyvéből az is világos, hogy még akkor is el kell jutni, ha egy ország egyszer már leküzdötte a fasisztoid mutáció zsarnoki rendszerét, mert pusztán ezzel nem szerez egyszer és mindenkorra védettséget. Ha a demokrácia fennmaradásának garanciáját jelentő visszacsatolások megszűnnek, újra kialakulhat a magát a közönség szeme elől elrejtő fasisztoid vagy bolsevik mutációk zsarnoki rendszere, amelyben megszűnik a politikai szerep megszerzéséért folytatott verseny, a minőségi kiválasztódás, és hosszú évtizedekre hanyatlás, elnyomás, elszegényedés lesz a választók osztályrésze.
* A szerző közgazdász.
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
