Vagy Donald J. Trump lesz a Republikánus Párt elnökjelöltje, vagy nem, és ez nagy szó. Ugyanis pár hónapja még elképzelhetetlen lett volna, hogy ő legyen. Az Egyesült Államoknak még sosem volt olyan elnöke, aki előtte se választott politikai tisztséget, se tábornoki rangot nem viselt. A pártok eddig mindig olyanokat jelöltek, akik bizonyítottan értettek vagy a politikához, vagy a háborúhoz. Lehetőleg persze mindkettőhöz, hiszen az amerikai elnök nem csupán elviekben a hadsereg főparancsnoka, hanem tényleg gyakran kell élet-halál ügyekben döntenie. Erre nem készít fel sem az üzlet, sem a valóságshow-k terén szerzett tapasztalat.
A kampány során az már nyilvánvalóvá vált, hogy a milliárdosnak kevés fogalma van a világról, a háborúról, a makrogazdaságról, egyáltalán a kormányzásról. De az is, hogy a választók egy részét mindez nem érdekli. Olyan embert akarnak a Fehér Házban látni, aki minden problémára azonnali megoldást ígér, és nem habozik erőt alkalmazni Amerika ellenségeivel szemben. Trump ilyeneket tud mondani: „Amikor én leszek az elnök, Amerika mindenben nyerni fog, az emberek már bele fognak unni a sikerekbe, könyörögni fognak, hogy elég, de én nem fogom abbahagyni!" Vonzó program, ha az ember amerikai, és egyelőre nem mindenki veszi a fáradságot, hogy visszakérdezzen: Mégis, hogyan?
Hamarosan kiderül, hogy a választásokon tényleg a pénz dönt-e el mindent. A republikánus donorok dollármilliókat öntenek Ohióba és Floridába, hogy lerontsák saját listavezetőjük esélyeit. Keddtől „a győztes mindent visz" elve alapján osztják el az elektorokat, és a két nagy lélekszámú állam megnyerése esetén már semmi és senki nem állíthatja meg Trumpot. A konzervatív politikusok kétségbeesését érzékelteti Lindsay Graham szenátor, aki pár hete még úgy jellemezte a Trump és Ted Cruz közötti választást, hogy „golyó vagy méreg". Most már ő is tud választani: „Teddel még van valami esélyünk, Donalddal esélytelenek vagyunk."
