Ha egy külföldi betévedt volna szerda reggel a Nemzeti Választási Iroda épületébe, modern képzőművészeti alkotásnak nézhette volna a blokkolóórát, amelyet újságírók és szocialista politikusok álltak körül. Az időbélyegzővel ellátott, nagyjából hússzor húszcentis totem, egy kocka alakú szerkezet állambarna posztamensen pihent, köré a friss rendelkezéseknek megfelelően „lépésgátló” műanyag szalagot ragasztottak. A demokrácia totemét biztonsági őrök védték, megközelítése tilos lett volna mindaddig, amíg a Kúria ki nem tette honlapjára legfrissebb határozatát a népszavazási kezdeményezésekről. Röhej az egész, a helyszínen is az volt.
Február 23-a után azt reméltem, a nyomorult időbélyegzőt kihajítják. Nincs a világnak szeglete, ahol egy ilyen Chaplin-korabeli izére bíznák a demokrácia kritikus helyzeteinek kezelését. Amikor okoshűtőszekrényekről meg robotok vezette autókról lehet olvasni, micsoda dolog a blokkolóórához való érkezés gyorsaságától függővé tenni az egész ország sorsát befolyásoló kérdések eldöntését?
Most tekintsünk el attól, hogy a vasárnapi boltzárról van szó, amiről számos kényelmetlensége ellenére is túlzás azt állítani, hogy a nemzet sorsa állna vagy bukna rajta. Valójában azonban az ügy már rég túlnőtt a vasárnapon. Megjegyzem, februárban Orbán Viktort sem a korszerű kopaszok zavarták, hanem a szabályok tarthatatlansága, ami ellen természetesen semmit sem tett, a szervezett zűrzavarnak, melyet kormányunk teljes mértékben kiaknáz, tökéletesen megfelelt ez az időbélyegzés. Nyomuljunk, lökődjünk azért, hogy stemplit tegyünk a papírunkra: addig se érünk rá gondolkodni. Elcsigázni, kifárasztani a jogállamban bízó ellenzéket, „nehogy már a szocik nyerjenek!” – ez is benne van a teljesen használhatatlan időbélyegzős szabályok fenntartásában.
