Török út

Azt azonban a jelenlegi hatalmi elitnek (és a társadalom jelentős részének) még fel kellene ismernie, hogy az ország csak akkor tud a nyugati civilizációba beilleszkedni, ha feldolgozza történelmének ezt az iszonyú bűnét. A török közbeszéd úgy véli, hogy az örmény emigráció tartja fenn a népirtás vádját. Azt gondolhatják, ha elismerik a tényeket, az beláthatatlan következményekkel járna. Nem csak azt kellene bevallani, hogy a felmenők ártatlanok lemészárlásában vettek részt, de azt is, hogy utána beköltöztek a házukba, elvették a földjüket.

A törökök úgy hihetik, hogy bizonyos régi bűnöket el lehet ismerni (természetesen belehelyezve a történelmi kontextusba, s rámutatva a megtorlást kiváltó jogos állami és népharagra), de a népirtás tényét nem. Az ugyanis örökre megbélyegezné a törökséget, s óriási terheket rakna rá. Nem akarnak a németekhez hasonló pályát bejárni. Ez azonban óriási tévedés. A német társadalom nem lehetne a mai sikeres állapotában, ha nem megy keresztül a nagyon fájdalmas folyamaton, ha nem néz szembe huszadik századi történetének szégyenével.

A beismerés és feldolgozás helyett lehet választani a tagadás, a történelemhamisítás, a nemzeti öncsalás és öndicsőítés útját is. Kérdés, hová vezet ez. A szíriai sivatag, ahol az örményeket a halálba hajtották, ma is háború színtere. A körülmények szinte ismétlik önmagukat. Ott most is keresztényeket, kisebbségieket ölnek, üldöznek el otthonukból. Kell hogy legyen összefüggés a mai és a régi bűnök között.