Nézzük evvel szemben a tényeket, mert: „amicus Plato, magis amica veritas”, azaz szeretem Platónt, de jobban szeretem az igazságot!
1. A közgazdaság-tudomány művelői már a XVII. századtól (William Pettyvel kezdődően hosszan lehetne a neveket sorolni) megkülönböztetett figyelemmel kezelték és kezelik mind a mai napig a humán potenciál nagysága és állapota, valamint a nemzeti vagyon, a gazdasági kibocsátás üteme és dinamikája, továbbá a jövedelmi viszonyok, a jólét és a jóllét közötti, korántsem lineáris kapcsolatrendszert.
Túl azon, hogy számos, az MNB állományában lévő szerző tollából jelent meg evvel kapcsolatos, nemzetközi szinten is jegyzett tanulmány, a jegybank növekedési prognózisainak összeállítása aligha képzelhető el a humán potenciál állapotának és teljesítményének ismerete nélkül.
De megkerülhetetlen a társadalom helyzetének értékelése a jegybank stabilitási elemzései során is. Éppen ezért indította többek között az MNB – nem kis támadások közepette – a devizahitelek kiváltását célzó programját, és biztosította az ehhez szükséges fedezetet. A program eredményességét a hazai és külföldi elemzők egyaránt elismerik, számos azonos helyzetben lévő ország – pl. Lengyelország, Románia – pedig hasonló lépések kidolgozásán fáradozik a magyar minta alapján.
2. Meglepő a szerző állítása, miszerint az MNB nem támogatja a hazai felsőoktatást. A tény evvel szemben az, hogy a jegybank 2013 óta (szemben a korábbi vezetéssel!) küldetésének tekinti a hazai pénzügyi kultúra fejlődését segítő programok támogatását. Ennek szellemében az MNB az elmúlt időszakban számos oktatási segédlet kidolgozását, tanfolyam és nyári egyetem lebonyolítását finanszírozta és finanszírozza a jövőben is. Teszi ezt a közjó szolgálata érdekében!
Az alap- és mesterképzést segíti a jegybank a Corvinuson, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, továbbá a Kecskeméti Főiskolán. Az anyagi támogatáson túl minősített, jelentős hazai és nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező előadókat biztosít a monetáris politikai kurzusok megtartásához, továbbá jegybanki szakmai gyakorlat megszerzésére ad lehetőséget az érintett hallgatóságnak. Az MNB vezetése nyitott további intézmények irányába is!
3. Ami a tudományos utánpótlás nevelését és megtartását illeti, valószínűleg elkerülte a szerző figyelmét az MNB doktori iskolákat, illetve doktoranduszokat szakmailag és anyagilag egyaránt segítő programja, amely az ismeretek bővítésén túl egzisztenciális stabilitást is biztosít a programban részt vevőknek, s lehetőséget teremt a kedvezményezettek hazai és a nemzet közi tudományos közéletbe való bekapcsolódására, publikációik megjelentetésére, külföldi konferenciákon való részvételére.
A program irányítói ugyanakkor követik azt a régi alapelvet, mely szerint nem mindegy, hogy ki kit és mire oktat! Törekednek arra, hogy az érintettek, miközben elsajátítják a szakma professzionális műveléséhez szükséges ismereteket, olyan értékrenddel is megismerkedhessenek, amely segíti hivatásuk gyakorlását, embertársaik s nem utolsósorban nemzetük iránti elkötelezettségüket.
Ennek kapcsán érdemes Comeniusnak, a lengyel származású (rövid ideig Lórántffy Zsuzsanna meghívására a sárospataki református kollégiumban is oktató) humanistának az Orbis pictus (A láthatatlan világ) szerzőjének veretes sorait idézni: „Az tudatlanság ellen való orvosság a tudomány, amelyet az oskolában kell az elmékbe beönteni, de oly formában, hogy az igaz, tökéletes, világos és derék tudomány legyen. Igaz pedig az, ami erkölcsös és hasznos.”
Az ész tehát szükséges, de nem elégséges feltétele a társadalmi jóllétnek. Nem mindegy, hogy képességeinket és elsajátított ismereteinket mire használjuk! A gazdasági növekedés üteme nem csak az innovációs képesség és néhány korszakos elme teljesítményének függvénye. Stabil értékrend, morális alapok és társadalmi felelősségvállalás nélkül a növekedés csak átmeneti lehet (mint az a történelmi példák sorával is igazolható), ezért magában hordozza a fenntarthatatlanság veszélyét.
4. Az időről időre jelentkező pénzügyi buborékokat követő gazdasági recessziók és válságok arra is figyelmeztetnek, hogy a szélsőségesen utilitarista, empirikusan csak nehezen igazolható, esetenként manipulatív közgazdasági irányzatok (modellek) helyett új közgazdasági gondolkodásra van szükség, amelyben a humán, az etikai és a morális tényezőknek a korábbinál nagyobb súlya kell hogy legyen. Az igény aligha vitatható, a várható eredmények prejudikálása pedig tudománytalan!
Ebben a közgazdasági gondolkodás megújítását célzó folyamatban az MNB elemzői és kutatói – számos igaztalan kritika ellenére – nemzetközi szinten is mérhető szerepet kívánnak vállalni!
5. Végezetül, de nem mellékesen! A jegybank növekedési hitelprogramját, nem utolsósorban a hazai innovatív kis- és középvállalkozások hitelhez jutásának segítése érdekében indította. Akkor, amikor a hitelkiszáradás veszélye fenyegette ezt a szegmenst.
A rendkívül kedvező (a teljes futamidőre rögzített maximum 2,5 százalékos kamatteher) lehetőséggel eddig több mint 15 ezer vállalkozás élt. A program eredményességét a lehívott hitelek nagysága, továbbá az innovatív kkv-k aránya (közel 60 százalék) is igazolja.
Nem szabad elfelejteni, hogy a hazai K + F-tevékenység támogatásának ez is fontos és integráns része! Ennek kapcsán, a pontosság kedvéért érdemes megjegyezni, hogy a KSH napokban megjelent (2015/51) gyorsjelentése szerint 2014-ben (az előző évhez képest) a hazai K + F-ráfordítás folyó áron számított növekedése 4,6 százalék volt, miközben a hazai kibocsátás 3,3 százalékkal bővült! Ebben az NHP-nek is szerepe volt!
A szerző egyetemi tanár, az MNB Monetáris Tanácsának tagja
–––––
És hogy fogunk felzárkózni?
Vitatott írásomban kifogásoltam, hogy az MNB százmilliárdokat fektet holt tőkébe, kastélyok, aranyérmék és festmények vásárlásába, és feltettem a kérdést: „Miért nem lehet ennek az összegnek jelentős hányadát a hazánk felzárkózását elősegítő programokba befektetni?” Egy szóval sem érintettem, hogy az MNB „nem ismeri fel sem a hazai felsőoktatás és tudományos utánpótlás, sem pedig a kutatás és fejlesztés hazai gazdasági növekedésére gyakorolt hatását”.
A közgazdászképzés különböző módokon történő elősegítése biztosan fontos feladat, de hazánk fejlődése szempontjából messze nem elégséges. Írásom megjelenése után látott napvilágot, hogy az MNB főként az ázsiai országok sajátságainak alaposabb megismerése érdekében hat új kutatóintézet létrehozását is fontolgatja, melyek megteremtése és felügyelete aligha tartozik az MNB feladatkörébe. A Magyar Tudományos Akadémia széles körű kutatóintézeti hálózattal rendelkezik, kiváló és tapasztalt kutatók dolgoznak ott, nem beszélve a különböző egyetemeken működő tanszékekről.
Amennyiben a kormány és a tőle – úgy tűnik – teljesen függetlenné vált MNB szeretne bizonyos területeken intenzívebb kutatást indítani, mélyebb információkat nyerni, ennek a leghatékonyabb módja ezekben a témákban pályázatok kiírása és/vagy a meglévő akadémiai és egyetemi intézetekben új kutatócsoportok létrehozása. A fentiekből ugyanis könnyen arra következtethet az ember, hogy a kormány és az MNB nem bízik ezekben a kutatóhelyekben, és a közvetlen irányítása alatt lévő intézményekhez ragaszkodik. Ez a törekvés a közelmúltban már számos más területen is megnyilvánult, és meglehetősen elszomorító.
A fenti kritikai levél írója sajnos egy szóval sem érintette, hogy az MNB monetáris tanácsa hogyan képzeli el hazánk felzárkózását. Fel sem vetődött, hogy a fenti intézetek helyett vagy mellett ipari kutatóintézetet (is) létre kellene hozni, hogy segítse a korszerű magyar ipar megteremtését. Elkeserítő arról olvasni, hogy a legújabb adatok szerint az országok versenyképességi rangsorában hazánk a 60. helyet foglalja el, és már Románia is megelőzött bennünket. Nem túlságosan szívderítő az sem, hogy 25 évvel a rendszerváltozás után a GDP-nek mindössze 1,38 százalékát fordítjuk K+F-támogatásra.
Mindenképpen kívánatos lenne, ha az MNB, lehetőségeit kihasználva, segítené a kormányt az oktatási és kutatási szférában dolgozók szégyenletes illetményének „drasztikus” emelésében. Ha ugyanis e téren nem történik változás, akkor néhány év múlva erősen mérsékelt képességű oktatók tanítják majd az új generációkat.
Változatlanul vallom, hogy ha az ország irányítói nem szakítanak a jelenlegi gyakorlattal, ha csekély pénzeszközeinket mindenféle fölösleges programok megvalósítására és nem a K + F kiemelt támogatására fordítják, soha az életben nem leszünk képesek felzárkózni, és még az unokáink is külföldi vállalatok összeszerelőivé válnak, ha egyáltalán itthon maradnak.
Solymosi Frigyes
*
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
