Az utóbbi huszonhat év alatt az udvariatlanság és a felelőtlenség vált a magyar közélet uralkodó magatartásává. Nem hallgatjuk meg a másik véleményét, nem vitatkozunk egymással, nem próbálunk közös ügyeinkről megállapodni gyakran még a barátainkkal sem, nemhogy a velünk szemben állókkal. A hangos kinyilatkoztatások korát éljük, nem a higgadt párbeszédét. Ez részben érthető egy bűnszövetkezet által irányított, a személyi kultusz jegyeit mutató, önkényuralom felé rohanó rendszerben, ám ugyanez akadálya is az elmozdulásnak. Az eredményt látjuk: ordibáló, egymásra vicsorgó, árkokat ásó emberek szívós munkával taszítják Magyarországot a szakadék felé, kiszolgáltatottá és rosszkedvűvé téve ezáltal mindazokat, akik nem tudnak – vagy nem akarnak – külföldre menekülni. Mindezért senki nem vállalja a felelősséget, mindig a másikra mutogat az is, aki épp ennek a lehetetlen helyzetnek a fenntartásában érdekelt.
Pedig nem volna nehéz változtatni. Annyi kell hozzá, hogy a hétköznapokban is gesztusokat gyakoroljunk, és máris jobb lesz a kedvünk, ami kihat közéleti szerepléseinkre is. Ha valaki türelmetlenül ránk dudál az úton, elengedjük és kedvesen mosolygunk. Ha megsértenek a munkahelyen, boltban vagy baráti körben, nem válaszolunk gorombán visszakézből, hanem jó egészséget kívánunk az illetőnek és megint csak mosolygunk. Naponta egy-két ilyen apró cselekedettel jó érzést kelthetünk egy ismeretlenben – és ezáltal magunkban. Ha elkezdünk ilyen energiával feltöltődni, akkor ezt sugározza szét politikai és médiaszereplésünk is.
Az emberek változást akarnak, változtatni pedig csak közösen lehet. Ám nem bízunk egymásban, gyanakszunk, ezért rendre elutasítjuk a gesztusokat, amelyeket egyébként magunk nem gyakorlunk. Különösen igaz ez a politika és a civilek kapcsolatára. A politikusok pártjuk számára akarják megszerezni a civilek támogatását, a civilek pedig látványosan távolságot akarnak tartani a pártoktól úgy, hogy nem engedik őket magukhoz közel. Mindkét fél csapdahelyzetbe kényszeríti magát, s ezzel akaratlanul is a sanda hatalom malmára hajtja a vizet. Pedig ki kell és ki is lehet törni ebből a csapdából.
