galéria megtekintése

Tisztelet

Az írás a Népszabadság
2014. 08. 25. számában
jelent meg.

A szerk.
Népszabadság

Tiszteletre méltó, hogy a magyar kormány mind Brüsszelben, mind Washingtonban kész megvédeni az étkezési utalványok rendszerét. A kormányszóvivő nyilatkozta ezt, miután kiderült: a Sodexo nevű cég a washingtoni választott bíróságon perli az államot, mert két éve egyetlen tollvonással kitették a cafeteria-rendszerből.

A szóvivő szerint „az étkezési utalványokból származó bevételek ma már nem a multinacionális vállalatok extraprofitját gyarapítják, hanem az Erzsébet-programot erősítik, amely több tízezer hátrányos helyzetű gyermek, idős ember és fogyatékkal élő üdülését teszi lehetővé”. A kormányzati reakciók egyre demagógabbak és egyre agresszívebbek.

A Varga Mihály vezette Nemzetgazdasági Minisztérium pénteken nemes egyszerűséggel leadócsalózza a piacvezető tévécsatornát, az RTL Klubot. A mondás, hogy „egy cég fiktív veszteségekre hivatkozva éveken keresztül messze a törvényes mérték alatt fizet adót”, ezt jelenti. Ne firtassuk, hogy kinek a felelőssége ez, amennyiben igaz volna! Az adóhatóságot ugyanis Varga Mihály tárcája felügyeli.

 

De mi végre jön elő az adóforintjainkból fizetett kormányzati sajtósból ez a frusztrált attitűd? Hogy süllyedhet az RTL Klub és a kormány vitája odáig, hogy egy minisztérium idegen megszállókat, az országra gyarmatként tekintő befektetőket emleget? Mindkét konfliktust az váltotta ki, hogy a kormány egy laza mozdulattal elvett valamit a másik féltől. Előbbi esetben a piacot, utóbbiban reklámadóval több milliárdot. Orbán Viktor plakátokról leköszönő brüsszeli üzenete jut eszünkbe: Tiszteletet a magyaroknak! Ehhez csak annyit tennénk hozzá: a tiszteletet nem követelni kell, hanem kivívni.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.