Tiffánok harca

Igazságtalan lenne persze Szijjártó Péteren számon kérni, hogy miért nem mer végre szókimondó lenni, miért fogja vissza magát, ha dorgálásban kívánja részesíteni a hazánkat bírálni merészelő idegeneket. Inkább dicsérjük meg, hogy önerőből milyen messzire sikerült távolodnia attól a múlt évezredbeli stílustól, melyet elődei – különösképpen Jeszenszky Géza, Balázs Péter, Kovács László és Martonyi János urak – még alkalmasnak találtak a diplomáciai érintkezésre.

Emlékeznek még, hogyan „kritizáltak” korábban a fődiplomatáink? Például amikor 2010-ben Martonyi igazán bedühödött, és „habzó szájjal nekirontott” a szlovákoknak a kettős állampolgárság kapcsán? A felindult Martonyi szó szerint azt mondta: „A nemzetközi jogba ütközik, diszkriminatív és egyfajta megtorlás jellegét ölti, hogy a szlovák kormány automatikusan megfosztaná szlovák állampolgárságától azt, aki más nemzet állampolgárságát felveszi.” Brutális pipogyaság.

Vagy ahogy Balázs Péter fogalmazott Sólyom László államfő 2009-es szlovákiai kitiltása kapcsán: „A magyar kormány nem fog olyan szintre süllyedni, hogy megakadályozza bármelyik szlovák közjogi méltóságot abban, hogy ideutazva ápolja a kapcsolatot az itteni szlovák kisebbséggel.”

Hogy miként szólna mindez a szijjártói hangszerelésben? Például így: „Magyarország nem fog asszisztálni alkalmatlan politikusok hazug és álszent vircsaftjához.” Na, ezt már meg lehetne érteni.

Ennél már csak a tiffáni modell lenne lényegre törőbb: „Mindenki húzzon el a vérbe!”