galéria megtekintése

Tétlenül a kispadon

0 komment


Veres Dóra

Fülsüketítő robaj, sikolyok. Az ablak ripityára törik, a szilánkok szanaszét repülnek. A szoba, amelyben pillanatokkal ezelőtt épp öltözködtél, romhalmazzá vált. A földön vagy, nem tudod, mi történt. Hiába érkezik azonban a segítség, apád nem engedi, hogy idegen férfi érjen hozzád. Halálra vagy ítélve.

Szíriában az sem ritka, ha a nő maga utasítja vissza a főleg férfiakból álló mentőalakulatok segítségét. Inkább a szenvedés vagy a vég, mint a szégyen. Egy nőcsapat, közel százan azonban szakítottak a nemi sztereotípiákkal, és ha férfiakat nem fogadnak, ők mennek a konzervatívabb családok lányait menteni a Fehér Sisakosok nevű szervezet tagjaként. Furcsálló tekintetek, megvetés, atrocitások – még az önkéntesekből álló csoportosulás férfi tagjai is fenntartással fogadták a tenni vágyó nőket. Idő és türelem kellett, hogy belássák, a mentésre és kutatásra kiképzett, korábban főleg tanárként, eladóként vagy főállású anyaként élő nőkre szükség van, és velük sokkal több embert tudnak megmenteni, mint korábban bármikor.

Talán a szíriai béketárgyalások is eredményesebbek lennének, ha ott is helyzetbe kerülhetnének a nők. Kisebb lépések már történtek: a béketárgyalásokon mind a szíriai ellenzék, mind a kormánypárt 15 fős küldöttségében 3 nő is van, az ellenzék egy részét tömörítő, 34 fős Tárgyalási Főbizottságnak is van két hölgy tagja, e mellett további 20-25 szír nő tanácsát kérik ki időről időre.

 

Staffan de Mistura, az ENSZ szíriai különmegbízottja is nagyobb szerepet szánt a nőknek, és életre hívta a 12 fős, Szíriai Női Tanácsadó Egyesületet. A különböző nőjogi szervezetektől érkező tanácsadók de Mistura munkáját segítik, aki a Herald Scotlandnek néhány napja úgy fogalmazott, „ők képviselik annak a több ezer szír nőnek az érdekeit, aki nem tud kiállni saját magáért”.

Mégis csak másodszerepet kapnak, befolyásuk elenyésző, hiszen elszigetelten, a közvetlen, éles tárgyalásoktól távol dolgoznak.

Márpedig épp itt döntenek a kulcsfontosságú kérdésekről, s korántsem csak a tűzszünetről van szó. Az oktatás, az egészségügy, a gazdasági fejlődés, az igazságszolgáltatás szintén terítéken van – amelyhez azért a szír nőknek is lenne egy-két szavuk. Hiszen jelenleg ők azok, akik összetartják a közösséget, akik – amíg a férfiak harcolnak – gondoskodnak a családokról. Ráadásul ki más lenne képes megmutatni, hogy a vallási és politikai nézetkülönbségek ellenére is megegyezésre lehet jutni, ha nem ők – akik közül jó néhányan Bassár el-Aszadot, mások az ellenzéket támogatják, van köztük burkát viselő fanatikus és börtönt viselt, liberálisabb nézeteket valló is. Ám a kispadról semmit sem tehetnek. Ahogy a Fehér Sisakosok, úgy ők is a pályán, élesben tudnának bizonyítani. Ha kapnának rá lehetőséget.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.