Ha már az államnak kötelező beleszólnia, miként teszi tönkre önmagát, saját egészségét és a család jólétét a magyar, azért csinálhatná ezt úgy is, hogy elhiggyük: tényleg a javunkat akarja, önmagunktól védene. Most olybá tűnik azonban, hogy apuka inkább azért tilt ki a hátsó kertből, mert ott stikában magának keresi a boldogságot a szomszédasszonnyal.
Lehetne mélázni azon is, miért támogatott államilag, ha házilag főzött adómentes kisüstitől megy tönkre a máj, és miért nem az, ha nikotintól és kátránytól szutykos a tüdő. De minek? Ott a gyakorlat, a rögvalóság maga, a sztárvilágba oltott politikai maffia, ahol a keményített ingmellek, bűzös-illatos szivarok és egymás között csereberélt celebcicák kavalkádjában dőlnek el a dolgok, áramlanak a milliárdok.
Ma már nem felsejlik a mutyi. Kiviláglik. Nem takargatnak szinte semmit. Lázár János „politikai kultúrája” rendkívüli módon finomodott. Most tényleg ügyesen elintézte. A trafiknál azért még volt hiba, szerencsejátékügyben azonban már működött a rutin. Nem magyaráztak sokat, csak bemondták a bűvös szót (nemzetbiztonsági érdek), és kikergették a játékgéppiacról mindazokat, akik addig ott voltak. A családi pénztárcamentésről kevés szó esett, annál több arról, hogy megbízható kezekben akarják tudni a félkarú rablókat. Ilyeneket kaptunk.
