galéria megtekintése

Ten Years After

20 komment


N. Kósa Judit

Csak a Gyurcsány-kormány 2004-es határozatát hajtják végre – indokolta Lázár János, miért kell arany­áron megtömni kormányzati intézményekkel a budai Várat. A mellékelt rodolfói mosoly („Vigyázat! Csalok!”) eleve sok mindent elmondott a szöveg igazságtartalmáról, de azért vegyük sorra, hány ponton téves ez az egyetlen kijelentés. 1. 2004 első felében Medgyessy Péter kormánya volt hatalmon, és ők éppenséggel arról döntöttek, hogy a Vár maradjon a kultúra fellegvára. 2. Erre azért volt szükség, mert 1999-ben az első Orbán-kormány úgy határozott, a miniszterelnök számára állítja helyre a Sándor-palotát. 3. 2006-ban a Gyurcsány-kormány valóban eldöntötte, hogy új kormányzati negyedet hoz létre, a miniszterelnök pedig kiköltözik a Parlamentből. A tárcák a Nyugati pályaudvar mögé, a kormányfő a Földművelésügyi Minisztérium Kossuth téri épületébe került volna.

A Nyugati pályaudvar mögé, mondom. Tudják, az az a kietlen környék, ahová most sínek fölött húzódó parkot álmodik Lázár János 215 milliárdért, hogy így tömje be azok száját, akik a Városliget múzeumokkal való teleépítése ­miatt háborognak. Igaz, e beruházásnak nincs jele a 2017-es költségvetésben. Van viszont sok minden másnak, ami így vagy úgy, de látványosan összefügg azzal az egyetlen szent céllal, hogy Orbán Viktor végre visszakapja a számára helyreállított és berendezett Sándor-palotát. A Vár átszabására indított Nemzeti Hauszmann-tervre 18,3 milliárd, a Pénzügyminisztérium régi, Szentháromság téri, brutál neogót épületének rekonstrukciójával összefüggő beruházásokra 26,7 milliárd, a Liget beépítésére és az új cirkuszépületre 36 milliárd forint van elkülönítve. És akkor még meg sem találtuk a Belügyminisztériumnak kiszemelt várbeli akadémiai tömb helyreállítását vagy azt a már megkezdett új épületet, amely a világörökségi panoráma kellős közepén, a Hunyadi János út sarkán fogja majd szolgálni a Miniszterelnökséget.

A könnyű kézzel költött milliárdok láttán nehéz megállni, hogy az ember visszaidézze a Gyurcsány-féle tervet. Aszerint dobra verték volna a kormányzati célokat szolgáló, reprezentatív helyen álló műemlék épületeket, és az így remélt 100 milliárdot kiegészítve akart építkezni a Nyugati pályaudvar mögötti rozsdazónában. A környezetbarát tömbbe beköltöztették volna az összes minisztériumot és hivatalt, megspórolva a máig fennálló szétszóratásból eredő temérdek költséget is. Az akkori határozat kimondta: a projektre 142 milliárd forintot lehet elkölteni.

 

Hogy ez urizálás meg hatalmi arrogancia, valamint közpénzpazarlás, azt persze már tíz évvel ezelőtt hallhattuk a Fidesztől. Ugyanezt mi magunk is sokszor elmondtuk már Orbánék mostani várbeli terveiről. A jelzők sorát a számok láttán talán csak eggyel érdemes bővíteni: tébolyító.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.