Fontos mondatok ezek. A közhatalomtól nem csupán a jogszabályok tiszteletben tartása várható el, hanem az is, hogy erősítse az alaptörvény értékeinek társadalmi elfogadottságát. Persze a jogszabályi hierarchia csúcsa biztosabb talajon állna, ha sikerült volna széles egyetértéssel megalkotni. Gondot okoz, hogy az alaptörvényben – a többszöri módosítása, a történeti alkotmányhoz való, tartalmilag tisztázatlan viszonya és a klasszikus alkotmányosságtól eltérő megfogalmazásai miatt – nehéz megragadni a kisugárzandó értékeket. Mindazonáltal tartalmaz az alaptörvény olyan elvi követelményeket, amelyek érvényesítése előmozdítaná a jogállam kiépítését. Mindenekelőtt a legfontosabb értékek: az emberi élet és a méltóság oltalmazásának elsőrendű állami kötelessége emelendő ki.
A törvények uralma a feudális önkénnyel szemben feltételezi, hogy az állam és az önkormányzatok nem hozhatnak tetszőleges döntéseket, és a végrehajtás is szigorú alkotmányos keretek között történik. Sajnos, ez az elv nem tudott igazán gyökereket verni a hatalomgyakorlásban Magyarországon.
Minden a „pofátlan végkielégítésekkel” kezdődött. A – zömmel jogász végzettségű – honatyák úgy érezték, nekik szabad visszaható hatályú jogszabályt alkotni, elfelejtve, hogy ezzel megszegik a jogbiztonság legfontosabb garanciáját. Aztán a sárba tiporták azt a szintén régi jogelvet is, hogy senkit nem szabad elvonni jogos bírájától, és a büntetőügyeket oda helyezni, ahol számukra rokonszenvesebb bíró ítélkezik. (Amikor ezt a jogszabályt elkaszálta az Alkotmánybíróság, bepakolták az alaptörvénybe, fittyet hányva a hatalmi ágak megosztása elvére.) A minap az egyik (jogvégzett) főminiszter közli, hogy az őt érintő bírói ítéletet nem fogja végrehajtani. De miért is tenné, ha intézményes példákat lát az igazságszolgáltatás semmibevételére?
2011. november 3-án az Emberi Jogok Európai Bírósága ítéletet hozott Fratanoló János Magyarország elleni kérelme (29459/10) ügyében. A testület szerint az Emberi jogok európai egyezményét sértette a kérelmező megbüntetése az ötágú vörös csillag mint tiltott önkényuralmi jelkép nyilvános megjelenítése miatt. Ezért 4000 euró kártérítést ítélt meg, s Fratanoló költségeinek megfizetésére kötelezte hazánkat. A döntésből egyértelműen kitűnik, hogy a kérelmező elleni eljárás alapját képező büntetőtörvényi szabályozást is meg kell változtatni. A kormány jelentésben (J/6853) foglalta össze a strasbourgi döntéssel kapcsolatos álláspontját, amit az Országgyűlés elé terjesztett. Az anyagot Navracsics Tibor jegyezte, aki ma az EU bizottságának a tagja. Az előterjesztés szerint a szabályozás jó, a törvény módosítására nincs szükség. Ezzel hazánk nyíltan szembehelyezkedik egy olyan bírósági döntéssel, ami saját jogrendszerünk alapján is feltétlenül kötelező ránk nézve. Az elfogadott határozat végül finomított a plénum elé terjesztett szövegen, a kártérítés kifizetésének forrásaként a pártok költségvetési támogatását megjelölve (vagyis nem tiltva a végrehajtást), de kinyilvánította az ítélettel kapcsolatos ellenvéleményét.
Mérhetetlenül káros ez a magatartás. Nyílt kifejezése annak, hogy a legitim igazságszolgáltatási döntéseket is meg lehet kérdőjelezni.
A törvények uralma elvének és kultúrájának nyílt rombolása az a folyamat is, ami a halálbüntetéssel kapcsolatos kormányfői kijelentésekkel indult el. A miniszterelnök úr egyrészt fontosnak tartja a kérdés „napirenden tartását”,másrészt világossá tette: nem fogjuk visszaállítani a kivégzések rendszerét. Felmerül a kérdés: akkor mi értelme az egésznek? Nyilvánvalóan annak bemutatása, hogy a politikai vezetés eleget tenne a közóhajnak, de sajnos a ránk erőltetett szabályok ezt nem teszik lehetővé. A kormány jó, az alkotmányos szabályok rosszak.
A törvényesség félresöprése helyi szinten is ijesztő példákat produkál. Sátoraljaújhelyen például 2014-ben rendeletet hoztak arról, hogy a Miskolcról önkormányzati ösztönzésre kiköltöző személyek nem élvezhetnek előnyöket, ha ott telepednének le. Számukra kizártak minden olyan lehetőséget, ami másoknak biztosítható volt. A jegyző még a vita előtt közölte: a rendelet megalkotása több szempontból is törvényeket sértene. A város vezetője pedig kijelentette: „csupán” törvényességi, közigazgatási szempontú kritikáról van szó, a képviselők ezzel szemben szociológiai, társadalmi szempontokat vesznek figyelembe. Cinikusan hozzátette: a későbbiekben várható a rendelet visszavonására való felhívás, esetleg bírósági elmarasztalás, addig azonban évek telnek el, ennyi idő pedig elég a szabályozás céljának megvalósításához (értsd az érintettek addigra másutt vásárolnak ingatlant). Nesze neked, jogállam.
A törvények uralmát sértő megnyilvánulások rendszerint kiváltják a felelősen gondolkodó emberek bírálatát, s ilyenkor általában pici visszalépés, finomítás történik. A sátoraljaújhelyi ügyben a legdurvább fogalmazást felváltotta egy enyhébb szöveg, de a lényeg nem változott.
Sokkal veszélyesebb a jogállam rombolása a jogállam jegyében. Miskolc polgármestere kijelentette: a városban a közrend és a közbiztonság javításában jogi eszközökkel is lehet eredményt elérni, a nyomortelepek felszámolásának és a hatósági ellenőrzéseknek köszönhetően megerősödött a miskolciak hite a jogállamban. A nincstelenek, a romák eltávolításának persze semmi köze a törvényességhez. De a hatósági ellenőrzésnek van. A magyarázat ravasz.Ha ugyanis a jogállam lényeges eleme a jogbiztonság – márpedig az –, akkor a normák betartása és betartatása szükséges, ami feltételezi a szigorú ellenőrzést. Ez az érvelés és a hozzá kapcsolódó gyakorlat valójában a nulla tolerancia elvének továbbfejlesztett változata. Az ugyanis arról szól, hogy a legkisebb jogsértések sem maradhatnak megtorlatlanul, ellenkező esetben a romlás folyamata megállíthatatlan. A miskolci modell már túl is lép ezen, hiszen az ellenőrzés nem tételezi fel a jogsértés megtörténtét, megelőző jelleggel is végezhető.
A nulla tolerancia, de a miskolci gyakorlat is súlyos igazságtalanságokat, sőt jogtalanságot okozott. A polgármester szavai meggyőzőnek tűnnek. Lehet-e a jog szilárdításával, érvényesítésével törvénysértő, pláne alaptörvényt sértő helyzetet előidézni? A válasz: igen. A szakemberek számára ez nem meglepő, hiszen már az ókori Rómában is sokan vallották: summum ius, summa iniuria, vagyis a normák teljes körű betartása a legnagyobb jogtalanság. A szabályok semmiféle kivételt nem ismerő,mindenre kiterjedő érvényesítése nem építi, hanem rombolja a jogállamot. Mert tény, hogy minden jogszabály egyszerre nem érvényesülhet. Közismert példa a gyülekezési jog és a szabad mozgás, a szólásszabadság és az emberi jó hírnév és méltóság szükségszerű ütközése. Ezek alapjogok, mégis korlátozni kell adott esetben az egyiket a másik érdekében. Arra pedig nincs, nem is lehet szabály – legfeljebb általános, elvi iránymutatás –, hogyan kell megoldani az ilyen helyzeteket. Ekkor kap szerepet a jogállami kultúra. Az ellenőrzés, valamint a normaszegés miatti büntetések azzal válhatnak jogsértővé, ha csupán meghatározott csoportra irányulnak, miközben másokra nem. Az eredetileg helyeselhető szándék megvalósítása hátrányos megkülönböztetést eredményez, ami súlyos alapjogi sérelmet okoz. Így vezethet a jogállami jelszavakkal végrehajtott ellenőrzés a jogállam rombolásához.
Téved, aki azt hiszi, hogy ez csupán elméleti kérdés. Miskolcon az Önkormányzati Rendészet más hatóságokkal együttesen végez ellenőrzéseket a város szegregált lakókörnyezeteiben. A kontroll kiterjed a lakcímbejelentésre, az állattartásra, a szemétszállítási szerződésekre, a lakásbérleti jogviszonyra, esetenként más szabályok érvényesülésére is. Az érintett szervek látogatásai ismétlődnek a kitelepítési programmal szoros összefüggésben. Az érintett társadalmi csoport a bőrén tapasztalja a totális állam gyakorlatát. Az alapvető jogok biztosa a nemzetiségi jogokért felelős helyettesével együttesen jelentést tett közzé, amelyben megállapította, hogy ilyen ellenőrzések a hatályos jog szerint nem végezhetők, és számos alapjog súlyos sérelméhez vezetnek. Az emberi élethez és méltósághoz való jogot csorbítja a lakhatás esélyeinek a korlátozása. A magán- és családi életbe való durva beavatkozás is az alaptörvénybe, különösen a gyermeki jogok érvényesülésének a követelményébe ütközik. Sérti ez a fellépés az egyenlő bánásmódra való alapjogot is. Összeegyeztethetetlen a tisztességes eljárás, valamint a jogorvoslathoz való jog elvárásaival. Aligha szorul magyarázatra, hogy mindezek mellett egy valódi jogállamban eltörpül a lakcím-bejelentési és más hasonló szabályok ellenőrzéséhez fűződő hatósági érdek.
A szalámi elfogyott. Már csak a madzag maradt.
A szerző jogász, akadémikus
*
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját. A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
