galéria megtekintése

Te az enyém....

Az írás a Népszabadság
2015. 05. 22. számában
jelent meg.


Doros Judit
Népszabadság

Bedobtak a minap egy négyoldalas, fényes papírra nyomtatott újságszerű izét a postaládámba. Első oldalán gyászkeretes fejléccel, vastag fekete betűkkel, háttérben a parlament fekete sziluettjével, és az volt ráírva végig verzállal, hogy ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐI BESZÁMOLÓ.

Nicsak, üzent nekem az én képviselőm!

Merthogy az enyém, akár rászavaztam, akár nem. Megüzente Nyitrai Zsolt, hogy ő az enyém, vagy én vagyok az övé, volt ilyen Fényes Szabolcs–Szenes Iván-szám is, de abban még hozzámondták, hogy „halló, chérie...!, de ezt a dalt az én képviselőm bizonyára nem ismeri, mert ahhoz még túl fiatal. „Önök egy évvel ezelőtt azzal bíztak meg, hogy az itt élők érdekeit képviseljem a Magyar Országgyűlésben (sic!): azokét, akik rám szavaztak, azokét, akik nem engem támogattak, és nem utolsó sorban (sic!) azokét is, akik nem vettek részt a választáson.”

 

Juszt se árulom el, hogy a három halmazból melyikbe tartozom, így sokkal izgalmasabbá válik a mi kis titkos kapcsolatunk, nem derül ki, hogy fanatikusan imádom, mérhetetlenül gyűlölöm, vagy éppenséggel tökéletesen érdektelen számomra. A fenti mondat alapján mindannyiunknak megelőlegezte a bizalmi viszonyt. Így feljogosítva érzem magam, hogy először is arra kérjem, ápoljon legalább ilyen bensőséges kapcsolatot a mi hőn szeretett magyar nyelvünkkel is.

Nem lennék szívesen azé, aki nem tud helyesen írni. Vagy íratni. Más a körmére vagy az autójára kényes, nekem meg ez a heppem. Jobb, ha ezt bimbózó kapcsolatunk elején tisztázzuk.

Francia creme fraishe-sel lágyított kolbászos-csülkös bableves, és orosz palacsinta (allágyiki) után, azaz nem az éhség harapósságával, hanem a jóllakottság megengedettségével kezdtem bele az olvasásba. Láttam az én képviselőmet, amint gratulál egy andornaktályai péknek, amiért annak Várkapitány kenyere és Bükki burgonyása is díjat nyert. Fogott kezet borásszal, adott nárciszt óvodásnak, motort polgárőrnek, vágott át szalagot egészségháznál, mutatkozott miniszterelnökkel, polgármesterrel, olimpiai bajnokkal, énekesnővel, külügyminiszterrel, belügyminiszterrel, főiskolai kancellárral, színésznővel, focistával és hagyományőrző várkapitánnyal. Fogott kicsi nemzetiszín szalagot, kezet, mikrofont, oklevelet, kitüntetést, ceruzát, cipót, ollót. Mutatott előre és felfelé, zárta szorosra és tartotta lazán az ujjait, ölelt át vállat, nézett országsorsért aggódó felelős-komoran, és laza „jó unoka vagyok”-mosollyal. Nyilatkozott, gratulált, példaértékűnek nevezett, beszélgetett, kijelentett, fogalmazott, találkozott, kezdeményezett, aláírt és tanácskozott.

Pontosan húsz fényképről köszönt vissza rám, s legalább ennyiszer írták le a nevét is. Kár, hogy a frissen átadott demjéni barlangfürdőt nem ékesítették képével, mondjuk úszhatott volna ott is elsőként, mint Bástya elvtárs. Szerintem a fotóst tessenek kirúgni, annyi rugalmasság elvárható, hogy az üres medencék helyett idemontírozzon a képviselőről valami fess, fürdőgatyás képet!

Mondjuk azt kicsit fájlalom, hogy nekem, mint a bizalmi viszony másik szereplőjének alig féloldalnyi kérdőív jutott, abból is egy jó tenyérnyi helyen a nevemet, lakcímemet, postacímemet, telefonszámomat és e-mailemet kérik, mondván, „maradjunk kapcsolatban!”

Próbálkozásnak ügyes.

Viszonynak elég egyoldalú.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.