galéria megtekintése

Tartótiszt mint tanú

Az írás a Népszabadság
2015. 10. 12. számában
jelent meg.


Tanács István
Népszabadság

Döntés nélkül elnapolta a Kecskeméti Járásbíróság a tárgyalást, amikor a rágalmazással vádolt Király József Bács-Kiskun megyei MSZP-elnök védője azt a bizonyítási indítványt terjesztette elő, hogy tanúként hallgassa meg a bíróság azokat az egykori III/III-as tiszteket, akik Kecskeméten beszervezték a besúgókat, és titkos lakásokban találkoztak velük. Feladatokat adtak nekik, olvasták és felhasználták a jelentéseiket. Megzsarolták őket, ha volt mivel, vagy fizetést, jutalmat ajánlottak nekik, ha volt miért. Heten élnek még közülük – ők el tudnák mondani az igazságot.

A megyei szocialista elnök ellen Varga László nyugalmazott református lelkész, volt püspökhelyettes és KDNP-s országgyűlési képviselő indított magánvádas rágalmazási pert. Király ugyanis – más volt kecskeméti országgyűlési képviselőkkel együtt – Vargának is feltette a kérdést: szolgálta-e besúgóként az előző rendszert? Volt, aki válaszolt, volt, aki nem; Varga László ez utóbbiak közé tartozott. A tavalyi önkormányzati választási kampány idején az MSZP-s politikus sajtótájékoztatókon is megismételte a kérdését. Akkor éppen az adott témát a kecskeméti közéletben, hogy Varga László lett a Magyar Nemzeti Bank Pallas Athéné Domus Mentis Alapítványa kuratóriumi elnöke, amely tisztségében 12 milliárd forint sorsára lehet befolyása.

Nem csak a Fidesz politikai ellenfelei fogadták szkeptikusan ezt a tényt, a párton belül is konfliktust okozott – olyannyira, hogy a Hírösvény című lap nem cáfolt információja szerint egyes helyi politikusoknak megdönthetetlen bizonyítékuk van arról, hogy a későbbi polgármester asszony egyik bizalmasa ügynök volt.

 

A rágalmazási perben az MSZP politikusa azt mondta: ő csak kérdezett. A kuratóriumi elnök viszont azt: tényállítást próbált álcázni Király József. Azt állította Varga, hogy neki már adott tanúsítványt az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára arról, hogy nem ő jelentett, hanem őróla jelentettek. Azt viszont határozottan ellenezte, hogy tanúként hallgassák ki az egykori tartótiszteket, köztük azt is, aki bizonyos állítások szerint azért volt képes beszervezni egy fiatal falusi lelkészt, mert az illető elsikkasztotta a presbitérium pénzét.

Abban sincs ugyan egyetértés, hogy volt III/III-asok lehetnek-e államtitkárok, miniszterek vagy parlamenti képviselők – de van-e bármi akadálya, hogy tanúk lehessenek a bíróságon? Olyan ügyekben, amelyeknek a szereplői voltak. Az elmúlt 25 év alatt az ügynökügyek kezeléséhez annyi manipuláció, gyanú és titkolózás tapadt, hogy a hivatalos eljárás nagyrészt elvesztette hitelét. Precedensértékű eset lehetne, hogy egy ilyen ügyben kinek és miért hisz a független bíróság.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.