Láttunk már olyan üzenetet, amilyet Tarsoly Csaba küldött a miniszterelnöknek: 1998-ban hasonlóval állt Orbán Viktor elé Princz Gábor.
A Postabank akkori vezére ugyan nem levélben közölte, hogy állami konszolidációra szorul az általa vezetett bank, és erre igényt is tart, de az üzenet ugyanaz volt. Hogy akkor mi hangzott el a felek között, azt nem tudni, mindenesetre, Tarsoly Csaba, levelének tanúsága szerint, feltette arcára a legvastagabb bőrt. Azt írja: „a kialakuló pánik és a hatóságok felelősségét kereső közvéleményben egyébként is felmerül az állami felelősség és helytállás kérdése".
E mondatával egyszerre fenyegeti meg a miniszterelnököt a politikai kockázatokkal, egyszersmind elismeri, hogy valakik biztosan megtévesztették a kötvényeket jegyző állampolgárokat, akik, mivel nincsenek tisztában azzal, hogy ez egy kockázatos termék, bizonyosan az államon keresik majd a pénzüket.
Tarsoly, aki saját felelősségét is elismeri a levélben, lényegében azt ajánlja az államnak, hogy fizessen a cége helyett. A konstrukció így nézett ki Tarsoly fejében: hitelt, vagy ha másképp nézzük, tőkét kér az államtól, az adófizetők pénzéből, amiből aztán államkötvényeket vesz. Mindezt úgy beállítva, hogy a pénz lényegében visszamegy a költségvetésbe. Ezt követően a csődvédelembe menekülő cége becserélné az értéktelen Quaestor-kötvényeket az állami garanciás kötvényekre, amivel jól járna az ügyfél, de a cég helyett végső soron, ha kicsit később is, az állam fizetett volna.
