Mostanában sokszor elsétálok egy nagyerdei villa előtt, s mindig megcsodálom. Úgy becsülöm, többet érhet százötvenmillió forintnál. Kétszintes, az emeleten van egy hatalmas terasz, mögötte az óriási ablaktáblák tágas nappalit sejtetnek. Ahogy elnézem, lehet a villában legalább tizenkét szoba, s habár a kertje nem túl nagy, de jó ízléssel parkosított és gondozott.
Egyre kíváncsibb lettem, hogy kié lehet. Kinek van annyi pénze, hogy megvehessen egy ilyen pazar épületet? Többször láttam luxusautókat a bejárat előtt, de embert soha. Ki lakhat itt? Hány éves, mi a végzettsége? S mi a munkája, hogy villányi pénze van? Egy efféle épületnek elvégre nem csupán az ára grandiózus, de a fenntartása is. Havonta akár 200 ezer forint is lehet a rezsi. Azt a pénzt meg kell keresni. Megszólalt bennem a panelproli, s azt suttogta belső fülembe, hogy biztosan egy újgazdag tuskó lakik itt. Na persze, pénze van, de műveltsége biztosan nincs. Mire mész a vagyonoddal, ha könyvekre nem költesz? Így fröcsögtem séta közben.
Amúgy nem szeretem magamban ezt az irigykedő, sznob és igazságtalan hangot, de sajnos megszólal időről időre. Holott ismerek milliárdost, aki nem tahó: naponta tizenöt órán át dolgozik, cégügyekkel kel és cégügyekkel fekszik, hétvégéje és ünnepnapja nincs, de ügyvédje sok, s több időt tölt a könyvelőjével, mint a feleségével. Napi tizenöt óra húsz éven át szünnap nélkül. Tessék utánacsinálni, te sznob proli, ha a vagyonára irigykedni tetszik, ezt mondtam magamnak.
