Kell az nekünk, hogy úgy érezzük magunkat, mint a fővárosba látogató földművelő a nyakát nyújtogató zsiráf láttán, miszerint: hát ilyen állat nincs is?
A válasz természetesen az, hogy nem kell, de nincs választásunk. Valamennyire persze van, amennyiben négyévente sportszerű/kevésbé sportszerű keretek között ítéletet mondunk, mindazonáltal 26 év tapasztalata az: többségében bábszínészeket küldünk a parlamentbe, olyasféle művészeket, akik aztán elmutogatják, miként lehet központi, adózott jövedelemből ötször-tízszer-húszszor (…) nagyobb pénzeket előállítani, vagyonokat abrakadabra növelni. Hogy aztán rezzenéstelen arccal beszéljenek csodálatos családi összefogásról, nemisazénkáeftémről, ilyen-olyan néven lévő szántóról, legelőről, ugarról, kunyhóról, tudományos-fantasztikus alapú tőzsdei bravúrról.
Nyilván mással is előfordul az olyasmi, hogy apunak akad a farzsebben kölcsön húsz-harmincmilliója.
Az is megeshet, hogy véletlenül beesik a családba néhány megyényi föld.
Az sem elképzelhetetlen, hogy valaki ál-Nostradamusként ráérez, minek az árfolyama megy föl, és mennyivel.
Ellenben az hadd ne legyen már kétszer kettő, hogy egy átlagos, adózott képviselői fizetésből, nettó havi körülbelül 500 000 forintból (plusz kiegészítések) hirtelen lakás-, nyaraló-, birtokhegyek, valamint gépkocsiparkok nőjenek ki.
Ott még valaminek lennie kell, mondanám Columbóval.
Például a politika természetrajzából fakadó – kemény leszek – illegális, eltitkolt, földbe rejtett jövedelemnek, amennyiben elfogadjuk, hogy a fentebb citált összegből (plusz kiegészítések) képtelenség gigamegtakarításokat végrehajtani, kalkulálva az életszerű havi kifizetésekkel is: nagybevásárlással, gyerekcipővétellel, iskolai ebédbefizetéssel és a nagymama hetvenedik születésnapjával, amelyre a drága nagyi wellneszhétvégét kért.
A legtisztább az lenne, mondom dán lélekkel, fölöttébb demagóg módon és populistán, ha ily alkalmakkor a politikusok komplett családvagyoni helyzetéről, valamint viszonyrendszeréről kapnánk képet, benne az ilyen-olyan nevekre írogatott birtokokkal-tárgyakkal, illetve azzal a lépcsőházi céghálóval, amelynek gyarapodása hasonló mértékű a politikus gazdagodásával.
De addig is, amíg ez 2090-re megvalósul: mi legyen a görgős székekkel és a dokkolókkal?
