Tagadhatatlan, hogy a Fidesz elkötelezettséget mutatott a minimálbér ambiciózus emelésére, a Medgyessy-kormány pedig a közszolgálat bérét kívánta megduplázni. Csakhogy a Fidesz minimálbérében háromszor gyorsabban emelkedett a közteherelem, s a nettó növekedés éppenhogy két számjegyű lett, majd annyi sem, a Medgyessy-féle emeléshez pedig nem kapcsolódott strukturális modernizáció és követelménytámasztás. Aztán a válság és az infláció a béremelés eredményét is eltüntette.
2010 és 2016 között a Fidesz-kormány – folytatva, amit elődjei megkezdtek – közel 1400 milliárd költségvetési forint kivonásával helyben járatta a közbéreket, és működési forrásokat vont el a közigazgatástól, az oktatástól, a szociális szférától, a közgyűjteményektől, a kultúrától és az egészségügytől. A közszféra reálbérei az utóbbi nyolc-kilenc év alatt 30-35 százalékot veszítettek az értékükből, miközben a munkakörülmények és működési feltételek is hasonló mértékben romlottak. Most a felhalmozódott feszültségeket egy 8-9 százalékos reálbér-visszapótlás (és ígéret) annak ellenére érzékelhetően képes tompítani, hogy magában a közszférában, annak működésében, felszerelésében, infrastruktúrájában és technológiájában nincs és nem várható fejlődés – talán a vidéki kórházépületeket kivéve!
Érdemes tehát időben rögzíteni: önmagában a „személyzet” hangulatának – és nem tényleges életnívójának! – részleges javításával a közszolgálatok valóságos teljesítménye nem javítható. Amit a társadalom egésze elvesztett az életminőség tekintetében, azt ettől nem nyeri vissza. Már sokan mondogatják: Ha kórházba kerülsz és nincs pénzed – meghalsz! Ha gyermeked nem fér be az elit iskolába, már láthatod is a jövőjét a közmunkások között! Ha megöregedtél, az államra ne számíts! A duális szakképzés magyar változatában fiad és lányod örökre munkás lehet; a továbbképzés, a továbbtanulás esélyét elvették tőle!
A bérből és fizetésből élő népesség fele dolgozói szegénységben él. Négymillió magyar állampolgár áldozatos erőfeszítései ellenére a hivatalos magyar létminimum alá került; munkajövedelmei nem nyújtanak fedezetet elfogadható emberi életre, a pihenésre, otthonteremtésre, gyermekvállalásra, gyermeknevelésre. A nemzeti teherviselés és az erőforrások felhasználásának egyensúlya súlyosan megbomlott.
Hazánk önerejéből fejlődésre képtelen, hanyatlik, kiürül, legjobbjait hosszú évek óta elűzi, távlatot és jövőt vesztett ország képét mutatja. Gyorsan növekednek a társadalmi és vagyoni különbségek, régióink jelentős része Európa legfejletlenebb térségei közé süllyedt, a társadalmi nyilvánosság elveszett, közművelődési rendszereink lepusztultak, a helyi társadalmak szétestek, a helyi önkormányzatokat tönkretették és kiürítették, a társadalmi mobilitás esélyei elvesztek.
Mindez súlyos kihívás a közigazgatásra hivatásként tekintő és szakmailag elkötelezett szakszervezeti tagság számára. Szakmai alapon azt is látjuk, hogy a megbomlott egyensúly visszaszerzéséhez most nagyot kell lépni. A 27-28%-os minimálbér-emelés elengedhetetlen; ezért konföderációs összefogást remélünk, kiugrás nélkül!
Mindezen gondok között talán keveseket izgatott volna az önkormányzati köztisztviselők sztrájkja, amit annak veszélye váltott ki, hogy bérük a kilencedik évben is rendezetlen marad. Az MKKSZ, amelynek jellegadó tagsága az önkormányzati hivatalokban dolgozik, már 2016 januárjától számolt azzal, hogy sztrájkot kell hirdetnie, holott erre 26 éves története során még nem került sor.
Ismeretes, hogy a kormány 2015. december 23-án egyoldalú döntéssel rendeleti úton felmondta az egységes közigazgatási jogállásra épülő életpálya lehetőségét. Helyette a megosztás, az eltérő feltételek és a különböző javadalmazás eszközével élve kizárólag a járási hivatalok népének ígért változást július hó elsejétől, még a megyei és központi kormányzat állami tisztviselőinek is meg kell várniuk 2017-et. A polgármesteri hivatalokban dolgozó 27 ezer kollégát továbbra is annak az illetménytáblának a keretei közé zárnák, amelyben a rovatok kétharmada a mai minimálbér alatt tartja a béreket. Azok csak a külön kiegészítéssel vagy a módosabb települések által bevállalható, maximum 20 százalékos béreltérítéssel emelkedhetnek a mai szakmai bérminimum fölé. Legfeljebb háromszáz település képes az állami normatívánál többet fizetni, a kistelepülések döntő többsége nem.
Ha az önkormányzati tisztviselők azt látják, hogy a járásokban lényegében azonos vagy kevesebb munkáért 100-150 ezer forinttal nagyobb fizetést lehet elérni, hamar működésképtelenné válhatnak az egyébként szintén súlyosan alulfizetett polgármesterek hivatalai. Ez pedig már alapvető társadalmi kérdés. E hivatalok összeomlása esetén miféle kapcsolat marad a helyi társadalom és az iskola, a művelődési ház, a rendelő, a bölcsőde, az óvoda, a közeli kórház, a rendőrség és a mentők, tűzoltók között? Avagy lehetséges a helyben lakó polgárok ellenőrzése alól mindezeket kiemelni és azon egységes megyei kormányhivatalok alá rendelni, amelyeknek a járási hivatalok csupán részei?
A társadalom közszolgálati intézményrendszerének átalakításában elértük azt a pontot, amikor egyre többen emlegetik, hogy mennyire szükség lenne egy Társadalmi Kerekasztalra. Úgy tűnik, az eredendő bűn 1989-ben esett meg, amikor az Ellenzéki Kerekasztal mellett nem hoztuk létre a szakmai és civil erők, a szakszervezetek és az önkormányzatok szempontjait képviselő és hirdető Társadalmi Kerekasztalt, amely talán képes lett volna a hatalmi és részesedési harcot tompítani és a lakosság közvetlen érdekeit szem előtt tartani.
Az MKKSZ követeli az önkormányzati tisztviselők általános és 30 százalékos fizetésemelését október elsejétől. Sztrájkbizottságot és országos sztrájkot kellett szerveznünk már csak azért is, mert a kormány gyakorlatilag kiüresítette az érdekegyeztetés hagyományos fórumrendszerét, az OKÉT és a KÉF ülésein rendre kikerülte az érdemi párbeszédet.
Most patthelyzet van. Az önkormányzati szövetségekkel közösen törvényjavaslatot adtunk a kormány kezébe, mely részletesen tartalmaz életpályamodellt, előmeneteli és javadalmazási rendet, jogállást. Továbbra is követeljük a központi béremelést az önkormányzati tisztviselőknek. A kormány mozgásteret nyitott a költségvetési törvényben, szélesítve az önkormányzatok önerős bérfejlesztésének lehetőségét, de ez nem igazi megoldás, mi tovább küzdünk az egységes köztisztviselői jogállásnak, az életpálya egységének visszaállításáért, és ehhez finanszírozást is akarunk az önkormányzatok számára.
A radikálisan átalakított állami, szak- és közigazgatási rendszer önkorrekciós képességének elvesztésétől tartva egyrészt szövetségeseket keresünk a Társadalmi Kerekasztal megalapításához, másrészt készülünk az egész napos sztrájkra. Erre bizonyosan sor kerül, ha követeléseink eredménytelenek maradnak.
A szerző a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke
