A pedagógusok sztrájkra készülnek. Minden okuk megvan rá, nekem mégis kétségeim vannak ennek hatását illetően. A sztrájktörvény és az etikai kódex megkötései miatt nehéz olyan sztrájkot megvalósítani, amelyet észre lehet venni, de mégsem sért meg egyetlen törvényt sem. A diákok örülhetnek, de a szülők annál kevésbé. Ha otthon maradnak a gyerekek, ki vigyáz rájuk? Hogy pótolják be nyáron a kimaradt napot?
Felvetődött bennem, hogy talán hatékonyabb lenne, ha a pedagógusok megszövegeznének egy kiáltványt, amit felolvashatnak az iskolában, és aminek a lényegét lediktálva a szülőkhöz is el lehetne juttatni. Ebben rá lehetne mutatni, hogy az oktatásügy átszervezése és centralizálása ellenük, a diákok és a szülők ellen irányul, és ha nem változik meg a rendszer, akkor a gyerekek nem kapnak megfelelő oktatást, nem fognak tudni érvényesülni a munka világában, nem lesznek képesek felismerni a saját érdekeiket. Ebben a tárgyban lehetne rendkívüli szülői értekezleteket is tartani, ahol a pedagógusok a szülők segítségét kérhetik.
A kormány a jelek szerint arra törekszik, hogy a jobb sorsra érdemes nebulókból engedelmes betanított munkásokat faragjon, ezért torzítja el az oktatást, a lényegi tudást megrövidítve, de a lényegtelennel túlzsúfolva. Mi lenne, ha most, a sztrájk helyett, és később is, alkalmilag, a pedagógusok valóságismereti órákat tartanának (legalább az eredeti tantárgyi óra egy részében), amikor a saját tudásukat, az igazi világról szerzett személyes tapasztalataikat adnák át a diákoknak? Ez véleményem szerint nagyban növelné a pedagógusok tekintélyét, az irántuk táplált tanulói és szülői bizalmat, ami nélkül nincs igazi oktatásügy.
