Szörnyek

Az Egyesült Államok – amely nem is olyan régen még légi csapásokkal fenyegette a damaszkuszi rezsimet – arra a belátásra jutott, hogy a foglyait lefejező, felgyújtó, a nem iszlámhitűeket legéppuskázó dzsihadistáknál még a diktátor is jobb. Megtartanák a hatalomban, mert a Londonban végzett szemorvos meggyengülve, az ország feletti ellenőrzés jelentős részét elveszítve is egyensúlyt jelent a saját államot építő, Irakot szintén súlyosan fenyegető kalifátussal szemben. John Kerry amerikai külügyminiszter legújabb ajánlatán alighanem jókat mosolyog a jelentős orosz segítséget élvező el-Aszad. Cinikusan annyit tesz hozzá, hogy az ő sorsáról idegen hatalmak helyett Szíria népe hivatott dönteni.

Már egy éve, hogy teljes kudarcba fulladtak a szíriai rendezést célzó genfi tárgyalások. Épkézláb politikai megoldással azóta sem rukkolt elő senki. Igaz, az al-Aszaddal szemben álló táborban is drámai változások történtek. A kezdetben mérvadónak hitt, mérsékelt iszlamisták eltűntek, a fő hangadók az al-Kaida és az Iszlám Állam hívei, attól függően, éppen hogy áll az egymás közötti küzdelmük. A Nyugat nem akar szárazföldi erővel beavatkozni, az Iszlám Állam elleni – immár elkerülhetetlen – háborút inkább kiszervezi a kurdoknak. Közben a menekültválság egyre súlyosbodik, Európán nő a nyomás, mert a végeláthatatlan vérontás elől mind többen próbálnak itt biztonságot találni.

A nemzetközi közösség leszerepelt Szíriában. A legyilkolt, lebombázott áldozatok tömege ezen az alapon mindannyiunk felelőssége. Al-Aszad semmivel sem kisebb szörny, mint az Iszlám Állam, mégis olyan, akivel ki kell egyezni. Előbb persze mindannyian köpjünk a tükrünkbe! Gyomorfordító az egész, de nincs más megoldás.