galéria megtekintése

Szoci varázsütés

Az írás a Népszabadság
2014. 07. 16. számában
jelent meg.


Rab László
Népszabadság

Ne legyen általános fogyasztási adó az élelmiszereken, szűnjön meg a hálapénz. Ezt a két egyszerű dolgot javasolta a múlt hét végén a szocialista párt egy-egy képviselője egy sajtótájékoztatón, mely műfajt teljesen ledarálták, kiürítették a pártok. A hálapénz eltörlését Laskovics Diána, az áfátlanítást Szanyi Tibor szorgalmazta, nem először: a motívumot az EP-kampány alatt végig nyomta.

Kormányon valahogy nem volt baloldali hajlandóság például a luxusingatlanok megadóztatására

Nem ő tehet róla, de bizonyára jól tudja ő is, hogy semmi nem lesz belőle. Hasonló a helyzet a hálapénzes trükkel is, miért szűnne meg most varázsütésre? Csak mert a szocialista pártnak eszébe jutott?

 

Aligha hatja meg egyik vagy másik javaslat az országot bölcsen a szakadék felé kormányzó édes többséget, minden marad a régiben, fizetünk, mint a katonatiszt, s miután teljesen lekopasztanak bennünket, várjuk hálás tekintettel a következő irreális javallatokat. A pártok nem fogják vissza magukat, olykor azt a kérdést kell magamban feltennem: itt élnek-e köztünk? Annyira életszerű a valóságértelmezésük.

Kurucz Árpád / Népszabadság

Nem szerettem volna a szocikat nyomorgatni, ott jártam a Horn-szobor avatásán Angyalföldön, nagyon elégedett voltam, rokonszenves a zsebre dugott kezű volt kormányfő a Gyermek téren, aki nem áll fenn semmiféle dobogón, és – hála az égnek – nem néz e jövőbe sem. Derűs és kellemes az egész szobor, de az is lehet, hogy már Horn Gyula szoborként való felbukkanása is nyugodtabbá teszi az embert, ha az MSZP-ről van szó.

A képtelenebbnél képtelenebb ötletek elhangzásakor is arra gondoltam, miért van az, hogy a Horn-féle MSZP-ben – mely párt, valljuk be töredelmesen, tele volt kommunista ősbölénnyel és feltörekvő ifjú kalandorral – a Bokros-csomag idején például nem azt nézték, hogy mit szeretne hallani a nép. Pedig akkor is fogékony lett volna rá a hallgatóság, ha valaki előáll, és elbőgi magát: szűnjön meg ez, és ne legyen az.

Na jó, lettek persze aztán olyan népboldogító tervek, mint az ingyenes Malév-jegy hetven év felett – amiből szerencsére nem lett semmi. Az ingyenes BKV-jegy bizonyos életkor felett viszont megvalósult, és lám, azóta is nyögi a főváros.

Ebben a mostani ötletdömpingben az a legzavaróbb, hogy kormányon valahogy nem volt baloldali hajlandóság például a luxusingatlanok megadóztatására, és nem került elő az áfátlanítás meg a hálapénz megszüntetésének végrehajtható terve sem. Ami persze nem bűn, ha valakinek most, az ellenzéki száraz kenyeret rágicsálva jut eszébe a nép boldogítása, ne vegyük el tőle a lehetőséget.

Mondjuk attól, hogy a hazug rezsicsökkentéssel kötik össze a hálapénzes humbugot, kiver a hideg veríték. Azt hiszik, hogy ugyanazt kell csinálni, mint amivel a Fidesz hülyíti az országot? Ígérgetni és olyan lufikat felereszteni, amilyenek állítólag tetszenek a népnek? Ezt tanulta volna el az ellenzék az örök időkre fölénk terpeszkedő Orbánéktól?

„A jó politika alapszabálya: elkerülni a propagandában azt, amit a politikában el akarsz érni.” Horn mondta ezt, akinek egyszerű, célratörő módszereit kezdik az ellenzéki MSZP-ben elfelejteni.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.