A kényelemszeretet sem a magáncégeknél, sem a hivataloknál nem ismeretlen. Sőt, aktív alkalmazása számukra sikertörténet.Mára már bevett szokás, hogy a levelekre nem válaszolnak. Hiába írja elő a törvény a következőt: „…a lehető legrövidebb időn belül, de legkésőbb 30 napon belül el kell intézni”.
Nem jobb a helyzet a telefonon történő érdeklődésekkel kapcsolatban sem. Ha a telefont többszöri hívásra nagy nehezen felveszik, az ügyfél a telefonvonal másik végén nem egy segítőkész ügyintézővel találja magát szemben, hanem egy vitapartnerrel. A postahivataloknál is nagymértékben érvényesül a kényelemszeretet. Több külföldi országban tapasztalható, hogy egy pult mögött állnak a postai alkalmazottak, és nincs felosztva, hogy itt csak pénzt, csak csomagot, csak levelet lehet feladni. Ha az ügyfél levéllel, csomaggal és csekkel érkezik, akkor mindhármat az az egy alkalmazott veszi át, aki éppen szabad. Így megelőzhető a háromszori sorban állás, tumultus, idegeskedés, veszekedés.
A magyarországi postai díjak a világ legmagasabb postadíjai közé sorolhatók. Ennek ellenére bizonyítottan előfordult, hogy tértivevényes, ajánlott levél Budapest egyik kerületéből a másikba hét (7) napig utazott. Természetesen feladóvevényeken nem szerepel, hogy a nem kézbesített levelekre a kártérítési igényt csak hat (6) hónapon belül lehet benyújtani.
Már csak nosztalgiával lehet gondolni arra, hogy az ötvenes–hatvanas években hétköznapokon délelőtt és délután is volt kézbesítés, amikor nem a postaládába dobták be, hanem felfáradtak a postások az emeletekre, és kézbe adták át a küldeményeket. Amikor a házak földszintjén levélszekrényeket helyeztek el, az is a postai alkalmazottak kényelmét szolgálta. A kertes házaknál csak a kapuig mennek el a kézbesítők, nem törődve azzal, hogy az ajánlott levelek aláírásához az idős és beteg embereknek lépcsőket kell megmászniuk. Ez különösen balesetveszélyes a fagyos téli időjáráskor.
A kereskedelemre is jellemző a kényelemszeretet. Nem ritka, hogy egy üzletben csevegő, nevetgélő, a vevőn átnéző, őt semmibe vevő „kiszolgáltatás” tapasztalható. Amennyiben a vevő megpróbál valamilyen áruról információt szerezni az eladóktól, az esetek nagyobb részében fogalmuk sincs az általuk forgalmazott termékek tulajdonságairól. Természetesen ez nemcsak a kisebb, hanem „plázákban” lévő üzletekre is jellemző, azzal a különbséggel, hogy ott komoly nyomozói munkát kell végezni ahhoz, hogy találjunk egy alkalmazottat, akitől egyáltalán informálódni lehet, aztán ha végül találunk valakit, akkor az éppen olyan tanácstalan, tájékozatlan, mint maga a vevő.
A kényelemszeretet szintén fellelhető a közterület-fenntartó szemétszállítási ágazatában. Elrendelték, hogy a háztartási szemetet szelektíven kell gyűjteni, és ehhez három szemeteskukát biztosítanak. Ez azt jelenti, hogy mindenkinek háromfelé kell válogatnia a szemetet, a tizennyolc éves fiatalnak és a kilencvennyolc évesnek is. Ez még azt is jelenti, hogy három darab kukát kell kiráncigálni a szállítási napon. Amennyiben a közterület-fenntartó feladata lenne a szemét szelektív kezelése, akkor sok munkalehetőséget lehetne biztosítani azon munkanélkülieknek, akik közmunkásként egy-két napot dolgozhatnak csak.
A kényelemszeretet megmutatkozik a tévécsatornák és a tévéműsorok készítői között is. Egy heti öt órában sugárzott műsor nem igényel különleges testi vagy szellemi képességet. Magyarországon a szatirikus műsorokat hetente vagy kéthetente adják, ellentétben az amerikai Jay Leno-show-val, amely már évtizedek óta minden hétköznap adásba kerül.
Genetikailag nem különbözünk semmilyen már nemzettől, mégis mi ez a nagy igény a szolgáltatók részéről a kényelemre? Sok idős, nyugdíjas, rossz anyagi körülmények között élő embernek az egyetlen szórakozása megszokott műsorok, sorozatok nézése. A nyári szünidőre hivatkozással ezeket három hónapig nélkülözniük kell. A műsorigazgatók kényelmét nem nagyon terhelné meg, ha ezeket a népszerű műsorokat (amelyek nem kapcsolódnak a napi aktuálpolitikához) előzőleg felvennék, és a nyári szünetben pedig levetítenék.
Az utóbbi időben mind jobban elterjedt gyakorlat, hogy a hivatalos leveleket senki sem írja alá. Ez a felelősség hárítása és annak megakadályozása, hogy az illetékes (aláíró) személyt „zaklassák” általuk feleslegesnek tartott kérdésekkel. Ez azonban eredményezheti a hivatalos levelek hamisítását azok által, akik szándékosan félre akarják vezetni az embereket.
A kereskedelemben, a szolgáltatóknál, a hivatali intézményekben a döntéshozókat nem érdekli, hogy a vásárló, szolgáltatást igénybe vevő, adófizető kényelmének érdekében hatásos intézkedéseket tegyenek, rendszerint maximálisan meg vannak elégedve az általuk irányítottak munkájával, kényelmükkel. Nem érdekli őket azon tény, hogy a hozzájuk fordulókat maximálisan kiszolgáltatott, kényelmetlen helyzetbe hozzák. Az állampolgár azt érzékeli, hogy az idejével, energiájával nem ő, hanem mások rendelkeznek. Ez okozza aztán a türelmetlenséget, irritációt, rossz közérzetet és a mind több esetben jelentkező depressziót.
Azok a döntéshozók, akik nem akarnak a fentieken változtatni, előbb-utóbb majd rájönnek, hogy a jövő olyan lesz, mint a múlt, és ők is a kiszolgáltatottak táborába fognak kerülni.
A szerző orvos, professor emeritus
A Fórum oldalon megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a meg nem rendelt kéziratokat rövidítve és szerkesztve közölje a lap nyomtatott vagy online változatában.
