Ha ez a téma képes lett volna valóban átütő, társadalmi méretű vitát kelteni, az persze már önmagában a Fidesz kampányvereségét jelentette volna. Hiszen a párt immár a harmadik ciklusban törekszik arra, hogy nemzeti hitvallássá avassa az „az vagy, amit megeszel” primitív igazságát.
A „rosszabbul élünk, mint négy éve”-kampánytól a szociális népszavazáson át a rezsicsökkentésig ível az ideológiai sor, és mindennek koronájaként még ott van a lázári axióma is, miszerint mindenki annyit ér, amennyije van.
Ennek a zárt láncú üzenetnek éppen az a legfőbb célja, hogy csírájában fojtson el minden gondolatot, amely az állam egyetemleges felelősségével, a köz mindenkire kiterjedő gondoskodásával lenne kapcsolatos.
A Fidesz-valóság és az alapjövedelem-rendszer egyszerűen kizárja egymást. A Fidesz számára minden világok legjobbika, amelyet alig négy év alatt – s lássuk be: túl kevesek rémületére – megvalósított.
Ma már természetes, hogy százezrek dolgoznak a minimálbérnél kevesebb pénzért, s hogy a lecsúszó középosztály ezekről az álláshelyekről is kiszorítja a piacon elhelyezkedni esélytelen nyomorgókat. Beletörődtünk, hogy az állam alibirendszert működtet valódi szociális segítség helyett, s hogy még az alamizsnát is a tehetősekre kacsintva, megalázó procedúrák után adja.
Úgy teszünk, mintha pusztán a kekec jogvédők gumicsontja volna, hogy az esélyfosztás már gyerekkorban megkezdődik, és egyenesen állami segítséggel zajlik a nélkülözők rosszabb iskolákba kényszerítése, a tanulás idő előtti félbeszakíttatása. Egy egészségesebb lelkű Magyarországon ezt nem lehetett volna így végigcsinálni.
Ha a rendszerváltást követő kiábrándulás, a másodosztályú euró pai integráció keltette frusztráció, vagy – őszintén? – az ördög tudja mi, nem tesz minket extrém módon szorongóvá, és nem öli ki belőlünk a szolidaritást, talán nem hagyjuk, hogy a Fidesz primitív létfilozófiája eluralkodjék.
És ha nem engedjük, hogy kényük-kedvük szerint gyurmázzák országunk jogrendszerét, akkor most azt sem kéne lemondón néznünk, hogy a demokratikus ellenzék is a has nyelvén megfogalmazott üzenettöredékeket lődöz abból a sarokból, ahová beszorították, ahelyett, hogy megfogalmazná a saját értékrendjét.
Egy ország tesz most úgy, mintha nem is volnának itt azok a százezrek, sőt milliók, akiknek tényleg nincs idejük kivárni, míg fordul a szerencse.
