galéria megtekintése

Szerelem első látásra

1 komment

Gerlóczy Márton

Kimberly a hajó tetőteraszán utazott. Én a lépcsőfeljáró mellett ültem egy gumiabroncson, a sörösdobozokkal és műanyag palackokkal teli halászhálók mellett, az egyetlen olyan ponton, ahol kényelmesen el lehetett helyezkedni a hajó tetején, ahová azért nem ült senki, mert ott szemetet tároltak, pedig azok csak sörösdobozok és műanyag palackok voltak.

Kimberly egész úton a telefonját nyomogatta, így akkor még nem sejtette, hogy nem sokkal később, a szomszéd sziget Bevándorlási Hivatalának udvarán, sorban állás közben első látásra belém szeret. Nem sejtette, mert nem nézett fel, nem nézett sehova. A felkelő nap beragyogta a félvér Kimberly csodálatos alakját, hosszú combját, telt keblét, kecses nyakát, és ahogy néha mosolyra húzta száját, kerekded arccsontján a kapucsínóbarna bőr úgy fénylett, mint a bronz.

A nevét csak a Bevándorlási Hivatalban tudtam meg, ahová vízumhosszabbítás céljából tartottam, ahol összesereglett a világ, és a sorban egymásnak estek a nagyhatalmak gyermekei, a tolakodó oroszok, a precíz németek, a kimért britek és a csendes, udvarias skandinávok. Reggel 6 órára állítottam be Nokia típusú mobilkészülékemet, amelyre szinte napra pontosan egy évvel korábban ugyanott, a Bevándorlási Hivatal forró udvarán várakozva, unalmamban ragasztottam fel az űrlaphoz készült fotó párját.

 

Mivel a fotóshoz túl hosszú sor kígyózott, leszedtem a telefonról és felragasztottam az űrlapra a képet, ami ugyanott készült rólam egy évvel korábban, amikor még nem sejtettem, hogy egy évvel később éppen itt, a Bevándorlási Hivatal udvarán, a sorszámomért sorban állva talál rám a szerelem, amikor Kimberly mellém állt és rám nézett és elmosolyodott, és szemében forró kávé pörkölődött, és a tekintete olyan lágy volt, mint a tejhab, és én, ha nem a Bevándorlási Hivatalban tartózkodtam volna, ott helyben elolvadok, mint egy jégkrém, de ekkor a másik oldalról sunyi apró lépésekkel, egy százlábú osonásával elém került egy férfi. Kimberly felhúzta a szemöldökét, és sóhajtott. A sor lassan haladt, még hatan voltak előttünk, amikor a férfi, aki mind ez idáig úgy állt ott mereven, mint fasz a lagziban, megfordult, és széles mosollyal arcán, mintha ezer éve nem látott barátjához szólna, azt kérdezte, vigyáznék-e a helyére, ami nem is olyan rég került birtokába.

Kimberly felhúzta a szemöldökét, és sóhajtott. Persze, ez csak természetes, mondtam a férfinak, és az útlevelére néztem, Bundesrepublik Deutsch­land, parancsoljon, mondtam, Das machts nichts!, és a férfi elment, hogy fotót csináltasson, mert volt olyan hülye, hogy egy évvel korábban elfelejtette a telefonjára felragasztani a fotóját, amit most felhasználhatott volna, de nem zavart, mert eközben Kimberly bemutatkozott és mosolygott, és koromfekete kontyát megigazítva lágyan elpirult, és én ekkor, kihasználva, hogy e lány szíve láttomra vadul félrever, az űrlapjára néztem, és láttam, hogy az Egyesült Királyság állampolgára.

Nem tagadom, hogy ettől kissé elszomorodtam, mert láttam magam, ahogy egyhavi fizetésemet költöm el az anyós virágcsokrára egy brixtoni mellékutcában, de úgy voltam vele, ahogy a szerelmesek, a végtelen sötétben akadálytalanul száguldó fény, majd csak lesz valahogy, a szerelem nem szarja össze magát sem svájci franktól, sem angol fonttól, és miközben ezen és közös gyermekeink iskoláztatásán elmélkedtem, Kimberly megemelte hosszú barna combját, mint egy musztáng, és már valamivel előrébb, már a müzlimosolyú férfi mellett állt, és amikor odaértünk az ablakhoz, a legcsekélyebb bűntudat nélkül lopta el előlem a 21-es sorszámot, és soha többé nem nézett rám, mi több, látványosan kerülte tekintetemet, és visszafelé az úton, a déli verőfényben ott ült a gumiabroncson, az én gumiabroncsomon az üres halászhálók mellett, a legkényelmesebb helyen, a telefonját nyomogatta, és ahogy néha mosolyra húzta száját, kerekded arccsontján a kapucsínóbarna bőr úgy fénylett, mint a bronz.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető