galéria megtekintése

Szembeköpés után

Az írás a Népszabadság
2014. 09. 02. számában
jelent meg.


Révész Sándor
Népszabadság

Ha valaki szembeköp, akkor ezt a gesztust nem semlegesítheti azzal, hogy megkínál nápolyival. Önérzetes ember erre a kínálásra nem reflektál. Ha elfogadja a nápolyit, elfogadta a szembeköpést. Elfogadhatatlan gesztusokat nem lehet nem elfogadhatatlanokkal ellensúlyozni, csupán az elfogadhatatlanok visszavonásával, megtagadásával, bocsánatkéréssel. Amíg ez nem történik meg, addig önérzetes ember nem áll szóba azzal, aki megsértette. Önérzetes közösség sem.

A Mazsihisz közössége az év elején leszögezte, mi az, ami számára elfogadhatatlan. A Szabadság téri emlékmű, a Sorsok Háza koncepciója, Szakály Sándor személye. A kormány mindhárom ügyben demonstratíve letojta a Mazsihisz véleményét. S most zörgetik a zacskót, hogy ha a Mazsihisz szépen leül velük tárgyalni, akkor talán kaphat valamit. Még az sem biztos, hogy van a zacskóban nápolyi!

Mindhárom ügyről írtunk már többször, elmondtuk, miért elfogadhatatlan, ami a Mazsihisz (máig érvényes) véleménye szerint az. De függetlenül attól, hogy minderről ki mit gondol, aligha vitathatja bárki is, hogy ha a kormány egy gigantikus méretű tragédia évfordulója kapcsán megemlékezést szervez, akkor a legelemibb szempont, amelyre tekintettel kell lennie, hogy ne tegyen semmi olyat, ami bántja azokat, akik számára ez a tragédia közvetlen, személyes veszteség.

 

Ha valakinek hivatalos temetést szerveznek, nem állítanak olyan szónokot, aki a család számára elfogadhatatlan, akit a halott a koporsójából kikelve farba rúgna, ha módjában állana. Ha emlékművet állítanak, azt nem alapozzák olyan koncepcióra, olyan szimbolikára, mely a legérintettebb emlékezőket sérti. Akár egyetért velük, akár nem.

Ha a hatalom tudatosan, arrogánsan és demonstratívan fájdalmat okoz, felháborodásra és megbotránkozásra ad okot azoknak, akiket a tragédia, amelyről a megemlékezés szól, a legközelebbről érint, akkor azzal a hatalommal nem tart kapcsolatot, aki ad magára és az áldozatait tiszteli. A hatalom szeretne úgy cselekedni botrányosan, hogy abból ne legyen botrány. De akikkel szemben így viselkedik, azok elemi érdeke, hogy a botrányos eljárást ne lehessen botrány nélkül megúszni. Az egész országnak ez az érdeke. Minden botrányos ügyben.

A személyesen vagy hozzátartozóként közvetlenül érintettek köre különböző vallású és identitású emberekből áll. Vannak köztük vallástalanok, izraeliták, más vallásúak, csak magyar, csak zsidó és kettős identitású emberek, most mindegy, milyen arányban (egyébként sem tudhatjuk pontosan). Nincs olyan szervezet, mely ezt az egész kört átfogná, az egész nevében beszélhetne, s nem helyeslem, hogy a Mazsihisz erre törekszik. De ez nem változtat azon, hogy külföldön és belföldön ebben az ügyben igazoltnak fogják tekinteni, amit a Mazsihisz igazol. Ha a szembeköpést, akkor azt. A Mazsihisznek módjában áll minden szembeköpött önérzetét megtagadni, de nem áll jogában élni ezzel a lehetőséggel.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.