Ezt az embert nem lehet elkerülni. A tévé ismeretterjesztő csatornáin szinte nincs este, hogy ne jelenne meg. Egyszer mint hadvezér, egyszer népszónokként vagy csábítóként. Egyszer fekete-fehérben, mostanában többször színesben. Vannak filmek, amelyek a személyiségét boncolják, mások azt kutatják, hogy mitől zabálta őt a nép? Halála után hetvenegy évvel is itt van közöttünk, ereje mit sem kopott. Most, hogy alapművét is legálisan lehet olvasni, újabb lendületet kapott. Persze eddig is elérhetőek voltak ezek a szövegek, ahogy az őt dicsőítő könyvek tömege is. A Hitler-rajongók száma légió.
Az elmúlt hetekben úgy adódott, hogy turistaként véletlenül pár olyan helyen jártam, amely ehhez a személyhez fűződik. Elautóztunk ausztriai szülővárosánál, ahol képtelenek szabadulni földijüktől. Folyik a vita, mi legyen a braunaui szülőházzal: múzeum, ahol bemutatják rémtetteit, vagy jobb, ha lebontják, úgy biztosan nem lesz rajongóinak zarándokhelye. Nürnberg következett. A város a korai Hitler-kultusz színhelye volt. Itt tartották a náci párt éves gyűléseit. Itt építették fel a gigászi színhelyet, itt gyakorolták a manipuláció mesterfogásait, az emberek megnyerésének és a gyűlölet fokozásának trükkjeit.
Hitler neve kötődik a helyhez, de a megmaradt épületekben sokkal inkább foglalkoznak a társadalommal, hogy hogyan vált a gyűlöletkultusz a németek mindennapjai részévé, miként lettek részesei később a kolosszális bűnnek. Elutaztam a vég egyik színhelyéhez, a (most) észak-lengyelországi egykori főhadiszálláshoz. Itt is rengeteg ember bámulta a tízméteres betonfalakat, a bunkert, ahol majdnem sikerült felrobbantani a gonosztevőt. Legalább hat nyelven szóltak a turistákhoz az idegenvezetők. A Farkasverem fontos turisztikai attrakció, ahogy más Hitler-helyek is.
