Pedig az lenne igazán fontos, ami nem történik meg az ORÖ berkein belül. Egy normális országban az lenne a normális, ha 700-800 ezer ember a nagy állami rendszerekben és programokban létszámának, társadalmi súlyának és szociális problémáinak megfelelő mértékben szerepelne. De ezekben a nagy rendszerekben a romák sohasem a dolgok alakítói, sohasem érdemi tárgyalópartnerek, hanem kizárólag a döntések vesztesei, a lemaradottak vagy legjobb esetben a „felzárkózók” lehetnek. Miért nem beszél az ORÖ vezetése vagy pláne maga Farkas Flórián miniszterelnöki megbízott arról, hogy iszonyatosan igazságtalan és a leszakadást tovább növelő lépés a családi otthonteremtési kedvezmény feltételrendszereinek kialakítása, mert a közmunkásokat, az átlag alatt keresőket és ezzel a romák döntő részét kizárja a kedvezményezettek közül? Miért nem mond semmit arról, hogy minden mérvadó kutatás szerint a magyar oktatási rendszer egyre jobban növeli a szegények és egyben a romák lemaradását; hogy a rezsicsökkentésnek nincs kézzelfogható haszna ott, ahol nincs gáz, csak szén és fa, melyek ára inkább nőtt, a szociális tüzelő mennyisége pedig közel sem fedezi a szükségleteket. Sokak szerint az is megérne egy ajtócsapkodást a Miniszterelnökségen, hogy a romák a történelem során már két földosztásból is kimaradtak, és itt a remek lehetőség, hogy az ORÖ saját földterületeket szerezve szociális gazdaságokat indítson be. Vagy miért nem szól senki egy szót sem azért, hogy a közmunkások helyzete értelmezhetetlen a munka világába történő visszaintegrálás során, hogy a közmunkáért nem adják meg a minimálbért, és közmunkások foglalkoztatóinak a munka törvénykönyvét sem kell betartaniuk?
A sokfelé töredezett romatársadalom összetartásában is lenne szerepe az ORÖ-nek. Egy normálisan működő rendszerben az ORÖ lehetne a terepe annak, hogy a roma ügyekkel foglalkozó civilek, szakmai programokat megvalósító – de nem a Fidesz alá rendelt – szervezetek szakmai véleményt alkothassanak fontos dolgokról. Például arról, hogy az EU-s pénzek felhasználásában hol lennének a romatársadalomnak leginkább lehetőségei. Ezzel az ORÖ a maga – igencsak hiányosnak látszó – szakmai oldalát is megerősíthetné.
Minek van nekünk hivatalos érdekvédelmünk, ha hallgatásával, tétlenségével és teszetoszaságával csak asszisztál ahhoz, hogy másodrangú állampolgárok legyünk?
Ennek kapcsán persze felmerül az is, hogy helyes volt-e a nemzetiségi önkormányzatiság egész rendszerét létrehozni 1993-ban. Az elmúlt húsz év tapasztalatai alapján: van-e nekünk, romáknak önkormányzatunk, mely minden helyzetben a legrosszabb érdekérvényesítő képességgel rendelkező csoportok helyett vagy mellett „száll be a ringbe”; vagy a mindenkori kormánynak van inkább egy szervilis, némi hatalommal és személyes előnyök biztosításával, de egészen biztosan gombokért megvásárolható szavazatmaximáló, választásokra mozgósító intézménye? Félő, hogy a kérdés költői.
Egy dologban azonban biztosak lehetünk: az ORÖ-bohózat lassan, de biztosan a végéhez közeledik, mert vagy a kormányhivatal döntése a jogszerűtlen működésről, vagy az Emmi vizsgálódása a 12 gyanúsnak tartott ügyben, esetleg az Európai Csalás Elleni Hivatal átfogó vizsgálata pontot fog tenni az ORÖ működésére. Ezzel együtt várható, hogy a teljesítés nélkül pénzeket felvevő ORÖ-s döntéshozók, családtagjaik és bőségesen fizetett nem roma „udvari beszállítók” csuklóján ott lesz a megérdemelt szégyenbélyeg.
A mai kommentekben romák részéről legtöbbször előforduló szó a szégyen volt. Pontos, igaz, találó. Csakhogy ez nem kizárólag a mi szégyenünk. Hanem az egész társadalomé.
A szerző a Romaversitas igazgatója
