Szegény németek...

2015-12-05 15:05:00

Solymosi Frigyes akadémikus, a Nemzeti Kör tagja

Történelmünk során mindig tiszteltük azokat, akik az ország érdekében bátran kiálltak, esetleg még az életüket is feláldozták. Békésebb időszakban azonban nem hősiességre, hanem okos, megfontolt döntésekre van szükség. Sok megpróbáltatáson átment hazánk a kisebb és kevésbé gazdag európai országok közé tartozik. Minőségi változást hozott életünkben, amikor 2004-ben az EU tagjává váltunk. Az évek során sok milliárd eurós támogatásban részesültünk; megszépült az ország, megszépültek városaink, falvaink. A tagsággal viszont együtt jár, hogy bennünket is köteleznek az EU előírásai, amelyeket – tetszik, nem tetszik – be kell tartanunk. Ez persze már kevésbé tetszik. A Fidesz határozott, célratörő politikusai – élükön a miniszterelnökkel – nagyon nehezen akartak és akarnak beletörődni, hogy legyen olyan szervezet, amely beleszól döntéseikbe, esetleg nem ért egyet demokráciafelfogásukkal, unortodox politizálásukkal. Emiatt néhány vezető uniós politikus lassan már első számú közellenségünkké vált.

Merkel német kancellár bírálata például kormányközeli körökben lassan már napi szükségletté vált. Bizonyára a kancellár asszony sem gondolta első, menekülteket befogadó nyilatkozatának megtételekor, hogy a folyamat ilyen méreteket ölt. A háborús menekültek mellett óriási számban jöttek a jobb életkörülményeket kereső emberek is. Mindezért ma már sokan a német kancellárt teszik felelőssé, és korábbi, elképesztő népszerűsége ellenére visszavonulását javasolják. A kancellár asszony elleni támadások között különös figyelmet érdemel Schmidt Máriának, a kormányhoz közel álló történésznek a Latoszogblog.hu-n közzétett tanulmánya (Útban az önmegsemmisítés felé), mely elképesztően durva, igaztalan, félrevezető állításokat tartalmaz. Engem megdöbbentettek a Németországról, a német értelmiségről írt dehonesztáló mondatai is.

Schmidt szerint a nyugat-európai országok az elmúlt évszázadban egyfajta aranykort értek meg (amiért szerintem keményen meg kellett dolgozniuk), miközben értelmiségi és médiaelitjük (nem a bal- vagy jobboldali, hanem úgy általában) támogató szeretettel viszonyult a kommunista diktatúrák működtetőihez. Való igaz, hogy a nyugati országokban mindenütt megtalálhatók voltak azok, akik nem értették vagy nem akartak érteni, hogy miért nem tetszik nekünk ez a szocializmus.

Schmidt Mária állítása, miszerint a szovjet rendszer összeomlása nem töltötte el örömmel a baloldali elitet, még igaz is lehet ezen elit egy részére. Nyugat-Európa értelmiségi elitje azonban nem azonos velük. Méltatlan és igaztalan állítás, hogy a „nyugatnémet sajtó és értelmiség féktelen gyűlöletet érez irányunkban", amit szerinte a nyugati határnyitással váltottunk ki. Az események nem azt mutatják, hogy tönkretettük volna az NSZK-t azzal, hogy segítettük egyesülni az NDK-val. Mintha a német nép nem lenne büszke hazájára.

Marabu

Schmidt szerint a nyugatnémetek mindenhonnan kitúrták a keletnémeteket, elfoglalták pozíciójukat, rájuk kényszerítették a német politikai kánont. A vezető kommunista kádereket valóban lecserélték, de ez teljesen természetes volt. Viszont Merkel kancellár és Gauck elnök, az ország két legfőbb állami méltósága éppenséggel keletnémet. Továbbá: erősen kételkedem benne, hogy csak a baloldali politikusok használták és használnák ki a gyarapodási lehetőségeiket. Sajnos ettől jobboldali kollégáik sem tartózkodtak: bőven sorolhatnánk hazai példákat.

Nevetséges állítás, hogy Németország keleti részén „szabadabban lehetne beszélni", mint a nyugatin. Ennél már csak az mulatságosabb, hogy Németország kezd „egyre jobban hasonlítani az egykori NDK-ra". Schmidt szerint Németországot a baloldali elitből álló élcsapat irányítja. A politikai vezetés, Merkellel az élen, az ő értékrendjüknek felel meg. A sajtó és a kultúrpolitika megszégyenítő módszerekkel lép fel a másként gondolkodókkal szemben, az új ellenzéki pártokat pedig betiltás fenyegeti. Egyszóval épp ebben a gazdag, sikeres államban lenne demokráciadeficit. Szegény ország!

Schmidt Máriának lesújtó véleménye van a német kancellárról: „Aki nem ismeri sem hazáját, sem a térségét, sem Európát, és a világról igencsak korlátozott a tudása." „Minden megszólalása reménytelenül lapos és színvonaltalan." „Merkel sem bírja a demokráciát." „Az egész német politikai elitre rányomja a bélyegét a merkelezés, vagyis minden közügy unalomba és érdektelenségbe fullasztása." Schmidt legszörnyűbb állítása: „Merkel és a vele uralkodó elit célja nem más, mint a német és európai nép lecserélése."

Az egész Schmidt-szöveg megdöbbentő.

Csak azt nem tudom, mi célja lehet ezzel az írással a miniszterelnökhöz régóta közel álló személyiségnek. Talán azt gondolja, ezzel lopjuk be magunkat a németek szívébe? Megfeledkezik arról, hogy a második világháború után Németország Európa legerősebb, leghatalmasabb országává vált. Ezt a német emberek szorgalmának, elkötelezettségének és nem utolsósorban kiváló, választott politikusainak is köszönheti. Arról sem illene eltekinteni, hogy mit köszönhet a magyar gazdaság a német gyárak betelepülésének.

Való igaz, hogy az elmúlt húsz esztendőben sok mindenre költöttük a pénzünket, de alig látjuk jelét, hogy előmozdítottuk volna a felzárkózásunkat. Lehet kemény és durva szavakkal illetni azokat a sikeres nyugati és uniós politikusokat, akik nem értenek egyet kormányunk politikájával, de talán ideje lenne már döntéshozóinknak is a tükörbe nézniük. Kívánatos lenne, ha az ország vezetői és tanácsadóik nemcsak az EU politikusainak ténykedésével foglalkoznának, hanem azt is vázolnák, mit kívánnak tenni a magyarok tömeges kivándorlása ellen és közel 500 ezer polgártársunk hazacsábítása érdekében. Hogyan kívánják felzárkózásunkat megvalósítani, hogy ne csak „összeszerelő géniuszoknak" (copyright Magyar Nemzet) tartsanak bennünket.

Jómagam csaknem kilenc évet töltöttem a nyugati egyetemeken Cambridge-től Austinig, közben éveket Berlinben a fal mindkét oldalán. Egyet megtanultam: a külföldi kollégák gazdagságukból (is) eredő magabiztosságát csak teljesítménnyel lehet kompenzálni.