Széftörténet

Elmesélte, hogy kórházban dolgozik, mindegy, melyikben, akármelyikben is dolgozhatna Mezőtúrtól Zalaegerszegig, Edelénytől Kaposvárig, nem a konkrét helyszín a lényeg, hanem hogy miként lophatja ki a vagyont, akinek lopni jogot és teret engednek.

A tizenkilencedik századi páncélszekrényt az egyik beteg hagyta rájuk. Finom kis öregasszony volt, még betegségében is méltóságos. Úgy ette a két szelet párizsit a hozzá adott szikkadt zsömlével, mintha legalábbis füstölt pisztrángfilé lenne tormahabbal. Soha nem panaszkodott, pedig hatalmas fájdalmai lehettek, és mindig volt egy kedves szava a legfásultabb orvoshoz, a legmarconább takarítónőhöz. Szerethette az isten, mert amikor magához szólította, csak egy halk sóhaj suhant át a nyomorszagú kórtermen, s épp csak odébblebbentek a valaha narancssárga, mára színtelenre kopott függönyök.

A míves széf az egyik irodába került. Akinek volt kedve és ideje, akkurátusan kibetűzhette a belsejébe vésett feliratot: Prokop F. és Schnabel, ezelőtt az Oetl és Wertheim F. és Társai Féle páncélszekrény-gyár részvénytársulat ügyvezetőinek Pénzszekrény-műlakatos gyára Budapest. Sosem tettek bele semmit, pénzt meg pláne nem, főleg mert kulcsot nem kaptak a kilencmázsás műremekhez. Ám aki épp megörökölte az irodát – s voltak jó páran az aktuális kurzusok és vezetők kénye-kedve szerint –, rendszerint szívügyének tekintette, hogy óvja a berendezést. Fikuszt vagy kaktuszt például sosem tettek rá, s olykor a zárat is leolajozta az arra járó karbantartó.

A gazdasági igazgató csak egyszer nézett be ide, véletlenül.

– Az meg mi? – mutatott a széfre.

– Régi páncélszekrény – válaszolta a bent ülő irodista, kicsit megilletődve, hisz a magasságos gazdasági igazgató éppenséggel nem arról volt híres, hogy mindenféle pórnépekkel csak úgy szóba áll.

Ám most még beljebb is lépett kettőt, s alaposan végigmérte a szerkezetet, előbb lentről felfelé, aztán fentről lefelé. Ha a homlokára kiíródik, ami néhány másodperc alatt belül, ott a fejében lezajlott, csuda számsorokat látott volna gyors egymásutánban a vele szemközt lévő. S ha még a pénztárgép kattogását és a várható nyereséget jelző csilingelést is közvetíthetné valamely testrész – legyen mondjuk értelemszerűen a fül –, lett volna nagy zengés-bongás abban a szürke kis irodában.

Egy hét múlva a gazdasági igazgató leselejteztette a tizenkilencedik századi széfet. A következő héten ötezer forintért megvásárolta. A műremek megpillantásától számított harmadik héten pedig három markos legénnyel haza is szállíttatta.

Így esett, hogy elvitte a szuka a mackót.