galéria megtekintése

Szebenics és az álellenzék

2 komment


Kácsor Zsolt

Szebenics összefutott egy régi kollégájával, akivel úgy megörültek egymásnak, hogy az első útba eső sashegyi bisztróba beültek egy kávéra, és derűsen elröhécseltek rajta, hogy annak idején milyen derűsen elröhécseltek a titkosszolgálatnál. Nagyjából egy időben kezdtek a cégnél, de Szebenicset még időben kirúgták, nem jutott rá idő, hogy végzetesen beszippantsa a hivatali akol.

– Megúsztam, hogy akkor nem úsztam meg – vetette oda a régi kollégának, aki fölnevetett, s azt válaszolta, hogy ő azonban nem úszta meg, és a cégnél szép karriert csinált, nemzetbiztonsági nagyfőnök lett belőle. De megbánta. Közölte, hogy ha újrakezdené, nem kezdené újra, a cégnél biztos nem.

Pedig milyen szépen indult a pályájuk. Ráadásul angolul. Annak idején a fiatalok között ők ketten voltak a legjobb angolosok, ezért a nyolcvanas években őket állították rá azokra az amerikai ügynökökre, akik elhitték róluk, hogy ellenzékiek. Akkoriban ugyanis – a moszkvai elhárítás javaslatára – több magyar ügynök alakított hivatalból ellenzékit, ami kissé nehezen ment nekik, mert nem nagyon tudták, hogy egy ellenzéki mit csinál, s ezt eleinte az ellenzékiektől is hiába kérdezték.

 

Szebenics azonban olyannyira belejött a dologba, hogy egy napon arra eszmélt, hogy szakálla van, szamizdatokat rejteget a válltáskájában, s nincsen munkája – elvégre az volt a fedőállása, hogy nem volt állása. Az átvert amerikai ügynökök előtt ágrólszakadt, idealista bölcsészt alakított, akinek az volt a véleménye, hogy a magyar ellenzéki mozgalom annak ellenére él és virul, hogy nem létezik magyar ellenzéki mozgalom.

– Ez túl egyszerű – mondták az amerikai ügynökök, akiknek már akkor is a táblázatosdi volt a mániájuk, így hát hosszú időt töltöttek vele, hogy az egyszerű magyar ellenzéket bonyolult táblázatokba foglalják. Majd a Szebenicshez hasonló alakokkal folytatott beszélgetések alapján az amerikai titkosszolgálat arra a következtetésre jutott, hogy Magyarországon meg kell különböztetni egymástól a másként gondolkodást és az ellenállást, mert nem minden másként gondolkodó ellenálló, és nem minden ellenálló gondolkodik másként. Ám ezzel sem voltak elégedettek, ez is egyszerűnek tűnt, bevezették hát a szervezett ellenállás és a szervezetlen ellenállás fogalmát, amelyek segítségével már képesek voltak leírni a szervezetlenül ellenálló másként gondolkodókat is.

A további bonyolítás reményében fölosztották a magyar ellenállókat aktív ellenállókra és passzív ellenállókra, s amikor az amerikai ügynökök a szervezett ellenállónak hitt Szebenicsnek ragyogó arccal megmutatták a táblázatokat, s megkérdezték tőle, hogy ő hová sorolja magát, csak a vállát vonogatta, hiszen azokban a rubrikákban ő nem volt sehol – az amerikai titkosszolgálat kifelejtette a táblázatokból a beszervezett álellenzéket.

– Azóta sem változott semmi – dünnyögte Szebenics, mire a régi kolléga bólintott: – Naná, hogy nem – mondta –, ráadásul a moszkvai elhárítás javaslatára a cégnél a fiatalok megint oroszul tanulnak. – Szóval már kötelező? – kérdezte a magándetektív, mire a nemzetbiztonsági nagyfőnök eltűnődött: – Még nem. De nem is rossz ötlet, barátom. Majd rákérdezek, hátha adnak rá nyelvpótlékot.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.