galéria megtekintése

Szebenics és a szép, régi ház

1 komment


Kácsor Zsolt

Van olyan, hogy Szebenics ingyen dolgozik, de ez csak kivételes esetben történhet meg, ehhez az kell, hogy egy-egy ügy kapcsán a magándetektívnek egyszerre csak hevesebben verjen a szíve; Szebenics az efféle munkával vigyázni szokott, mert megtanulta, hogy a privát szívverés drága mulatság, s nem lehet visszaigényelni utána a forgalmi adót.

Most mégis beleszaladt egy ilyen esetbe, pontosabban szólva könnyelműen és önként belesétált.

A szokásos délutáni sétája közben meglátott egy romjaiban is gyönyörű, kétszintes, XIX. századi épületet, amelyet a homlokzata felől állványoztak éppen. Önkéntelenül megtorpant, s fölbámult a készülő állványzatra, mert ez a régi ház gyermekkori álmainak titkos tárgya volt: azt tervezgette, hogy ha megnyeri a lottóötöst, akkor megveszi, és úgy helyrepofozza, mintha új volna. Kölyökkorában beszökött az elhagyatott épületbe egy éjszaka, de a saját vakmerőségétől annyira megijedt, hogy kifordult a porszagú előcsarnokból, s elmenekült.

 

Az elmúlt évtizedekben a magándetektív nem nyerte meg a lottóötöst, így hát nem vette meg a szépséges régi házat, amely pusztult, egyre csak pusztult, miközben újabb és újabb generációk nőttek föl előtte, s újabb és újabb csillogó szemű gyerekek tervezgették, hogy ha nagyok lesznek, megveszik, s úgy helyrepofozzák, mintha új volna. Most pedig íme, már állványozzák is.

Szebenics hevesen dobogó szívvel állt előtte, s míg a kora tavaszi boldogságtól megrészegült zöldikéket hallgatta, elöntötte az irigység: vajon ki lehet az a gazember, aki gyermekkora álmát megvette előle? Munkához látott, s rövidesen tisztában volt vele, hogy azt a házat ő is megvehette volna – bár pénze nem volt rá.

De az új tulajdonosnak sem volt.

Kiderítette, hogy az álomtolvaj gazembernek egy fillérje sem volt arra a szépséges belvárosi házra, amelyet 700 millió forintért adott el a város, a ház ugyanis a város tulajdona volt. Szebenics rájött, hogy három fél játszott össze: a polgármester, a helyi bankfiók vezetője, valamint az új tulajdonos, akit a magándetektív G. betűvel jelölt. Az üzletben a polgármester szerepe az volt, hogy elhajtotta az érdeklődőket, s megakadályozta, hogy az önkormányzat egy fityinget is költsön az épületre. Így a háznak nem ment föl az ára. A fiókvezetőnek az volt a dolga, hogy ne tudjon róla: a város szerint csak 700 milliót ér a ház. Nem kell ezt neki tudnia. Neki csak annyi a dolga, hogy intézzen jelzálogkölcsönt 2 milliárd forintról, és a pénzt a bank az adásvételi szerződés aláírása után folyósítsa.

G. megvette hát a házat 700 millióért, elvégre a város szerint nem ért többet. A bank már 2 milliárdra értékelte az ingatlant, s adott is G.-nek 2 milliárd forint jelzáloghitelt. Miután átutalták neki a kölcsönt, G. kifizette a 700 milliót, a fennmaradó összegből pedig 100 milliót juttatott a polgármesternek, nem készpénzben persze, hanem ingatlanban, egy-egy luxuslakás formájában Budapesten – a kor szokásainak megfelelően a csillogó szemű gyerekek nevére írva, akik csodálattal néznek majd apucira, milyen szerencsés volt apuci, megnyerte a lottóötöst.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető