galéria megtekintése

Százmillió az ár

6 komment


Hompola Krisztina

A szolidaritás nem váltható forintokra.

A hátrányos helyzetű gyerekeknek nyújtott kulturális program, az idősotthonokban tartott kamarakoncert, az iskolai hangszerválasztó, az elhagyatott zsinagógákban tartott hangversenyek értéke eddig nem volt számszerűsíthető. Ez a felelősen gondolkodó, az anyagi helyzetük, koruk miatt kiszolgáltatott emberekkel, templomuk felújításához túl szegény vallási közösségekkel törődő kiművelt emberfők önként vállalt feladata. Az írás(zene)tudók felelőssége.

A napokban a fővárosi önkormányzat 200 millió forinttal csökkentette a Budapesti Fesztiválzenekar támogatását. Ezt megelőzően az Emberi Erőforrások Minisztériuma a tavalyinál 100 millióval magasabb támogatási összegről biztosította az együttest: 1 milliárd 150 millió forintot kapnak az államtól. Összesen: 100 millió forinttal kevesebb támogatásból kénytelenek működni idén. Lapunk megírta: a hat nemzeti minősítésű és öt kiemelt kategóriá­ba tartozó együttes mindösszesen (további) másfél milliárd forint állami támogatással kénytelen megelégedni.

 

A Budapesti Fesztiválzenekar az egyik legértékesebb magyar kulturális intézmény. 2008-ban a világ 9. legjobbjának, a New York Times 2013-ban egyenesen a világ legjobb zenekarának választotta. Állandóan újító csapatként olyan embereket nyertek meg a zenének, akik addig maguk sem tudták, hogy mennyire szerethető a muzsika. És Fischer Ivántól tudjuk, hogy a zenét nem lehet elhallgattatni. Ő, Fischer Iván, egyben az együttes vezetője, minap videoüzenetben fordult a nyilvánossághoz. Ebben elmondja, hogy néhány koncert mellett elsősorban a hátrányos helyzetű gyerekeknek, iskolásoknak és idősotthonok lakói­nak, továbbá templomokba és elhagyatott vidéki zsinagógába szervezett programokat kénytelenek lemondani a csökkentett fővárosi támogatás miatt. Szeretné, ha a főváros megváltoztatná felelőtlen döntését. Akadnak, akik szerint Fischer Iván stratégiájának része, hogy érzelmekre ható üzenetével azokat a kiszolgáltatottakat használja eszközül, akik a legtávolabb vannak a döntéshozóktól. Akiknek az említésével emóciókat rabolhat/zsarolhat.

Budapestért rajongó lakó vagyok. A zenekar rendszeres koncertlátogatója. Azt még talán megbocsátanám, ha „csak" azzal fenyegetőznének, hogy nevük elől elvennék azt, hogy: „Budapest". Talán még azt is megbocsátanám, ha felemelnék a jegyárakat, és a tiketteken feltüntetnék az áremelés okát. Esetleg még azt is megbocsátanám, ha gyűjtést rendeznének, mint a szegényeknek szoktak. De azt, hogy hátrányos helyzetű és zenére kíváncsi gyerekeket, idősotthonokban élő kiszolgáltatott embereket eszköznek használjanak – nos, ez kívül esik ezen a körön.

Azt nem bocsátanám meg.

A Budapesti Fesztiválzenekar most is egyedülállót alkotott: számszerűsítette a szolidaritást. 100 millióba kerül.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.