x + y – z = 41. Ez a legújabb humanitárius katasztrófa sokismeretlenes egyenlete. A hét elején 41 hajótörött menekültet mentettek ki a Földközi-tengerből. Az etióp, szomáliai, szudáni és egyiptomi túlélők elmondása szerint mintegy 240-en (x) szálltak fel a halálfuvarra Líbiában, majd a nyílt vízen át kellett szállniuk egy másik hajóra, ahol hozzávetőleg 300 (y) menekült várt arra, hogy elérje az olasz partokat. A lélekvesztő azonban felborult, mindössze 41-en élték túl a katasztrófát. Ők állítják, hogy több százan fulladtak bele a tengerbe (z).
Hogy pontosan hányan, azt nem tudni, a hatóságok vizsgálódnak. A számok azonban nem csak adminisztratív szempontból fontosak. Hátborzongató, de néhány tucat halott kevés ahhoz, hogy rákattintsunk valamelyik hírportálra. Két-háromszáz áldozatra már többen felkapják a fejüket. Az ezres nagyságrendet megközelítő szám, na az már valami! Olyankor az ember legalább egy pillanatra megáll, elborzad, majd kicsit megkönnyebbül, amiért semmi köze az egészhez. Nincs ebben semmi ördögi. Az agy alkalmazkodik a mindennapi ingerekhez. A számok hűvösek, racionálisak, távolságot teremtenek. Nem úgy, mint a mögöttük húzódó sorsok. Tragédiák. Azokat jobb nem bolygatni.
A számok azonban olykor veszélyesek. Az Európai Unió is az egyre elviselhetetlenebbé váló számok csökkentésére gondolt, amikor üzletet kötött Törökországgal. Megállapodott abban, hogy az illegálisan érkező menekülteket Görögországból visszaküldik Törökországba, ahonnan cserébe szíriaiakat fogadnak be. Bazári árusok is megirigyelhették volna az alkudozást – kommentálták többen az egyezséget. Az unió sikerként könyvelte el, hiszen a portéka egy része elkelt. De milyen áron? Az első transzportok után derült ki, hogy a papíron működőképesnek tűnő rendszer életszerűtlen.
