Feszült, sőt túlfeszített légkörben találkoznak hétfőn az uniós tagországok belügyminiszterei Brüsszelben, hogy előkészítsék a talajt az őket követő főnökeiknek. A földrészünkre özönlő sok százezer menekülő sorsáról kellene dönteniük.
Tetézi a gondjaikat, hogy ebben a kérdésben egyre jobban látható, mély törésvonal alakult ki a hangadó nyugat-európai politikusok és a visegrádi négyes között, amely csoport tagjai ellenzik a kötelező menekültkvótákat. Értelmetlennek tartják a próbálkozást, mert az szerintük nem több tüneti kezelésnél.
Hivatkoznak arra, hogy aligha lehet a főleg Németországba vágyó migránsokat rávenni, netán kényszeríteni, hogy közülük nem kevesen a számukra semmit sem jelentő Közép-Európában telepedjenek le. Ha végül mégis ideszállítanák őket, előbb-utóbb úgyis megszöknének. Oda, ahová indultak. Ráadásul a menekültprobléma kiváltó okait ezzel nem is orvosolják. Logikusnak tűnik az érvelésük.
Csakhogy az Európai Tanács elnöke – és minden vezető uniós politikus – ragaszkodik ahhoz, hogy a tagországok a Magyarországon, Görögországban és Olaszországban belépők közül két év alatt 160 ezer menekültet fogadjanak be, egymás között arányosan elosztva. Jean-Claude Juncker bizottsági elnök javaslatát csütörtökön nagy többséggel az Európai Parlament is támogatta.
