galéria megtekintése

Szakadék

6 komment


Tanács István

Uniós pénzből mélyítjük a szakadékot Magyarországon a központi régió és a leszakadó térségek között – írta szombati számunkban adatokkal bőven alátámasztott cikkében Pető Péter. Azt, amit ma a statisztikákkal egyértelműen igazolni lehet, régóta tudja, aki sokat foglalkozik a vidéken élőkkel. A rendszerváltás első kormányzati ciklusától kezdve tisztán látszott, hogy nagy tékozlással párosított belső újraelosztás zajlik.

Mindenütt ugyanaz a szocialista nagyipar, termelőszövetkezeti és állami mezőgazdaság volt, de amikor összeomlott, csak Budapesten és az ország nyugati részén keletkeztek új állások. A nyertes helyeken hajlamosak ezt úgy magyarázni, hogy ők versenyképesek, a többi nem – de a helyzet bonyolultabb. Nem is csak Magyarországon alakult így, hanem az unióhoz csatlakozott egykori szocialista országok mindegyikében.

Amikor a budai hegyvidéken megjelentek a privatizációból származó első luxuspaloták és városi terepjárók, egyben az is nyilvánvalóvá vált, hogy azok az elitcsoportok, amelyek az átalakulás nyertesei lettek, pontosan látták: a teljes társadalom, az egész ország nagyon hosszú idő alatt zárkózhat föl a nyugat-európai átlaghoz – ha valaha is fölzárkózik. Ők kevesen azonban igen – a központi és jó helyzetű területeken, az egész társadalom erőforrásainak kisajátításával és koncentrálásával.

 

Mindez találkozott az Európai Uniónak azzal az elképzelésével, hogy a támogatásból nem a gazdaságot kell fejleszteni, hanem azt, ami alatta van, az infrastruktúrát. E két fő törekvés vezetett ahhoz, amit a szombati cikkünkhöz mellékelt top 10-es támogatási lista is jelez: nemcsak nem igazságosan, de nem is ésszerűen használtuk föl az eurómilliárdokat. A budapesti 4-es metró másfél évtizedes politikai huzavona mellett a duplájánál is több uniós támogatást emésztett föl, mint a toplistán utána következő másik kilenc projekt összesen. Még azt is megkérdőjelezik egyesek, hogy egyáltalán szükség volt rá – de hogy ennyiért!

Ugyanilyen fölösleges volt Miskolc, Szeged és Debrecen kötött pályás közlekedésének 20-30 milliárd forintos fejlesztése – főleg Észak-Magyarország, Észak-Alföld és Dél-Alföld gazdasági, ennek következtében szociális helyzete ismeretében. (Ne részletezzük, hogy az alvállalkozók egy részét ennyi pénzből is csak perek és tüntetések után fizették ki, ha kifizették.) Fenntarthatók-e a méregdrága szennyvíztisztítók és térségi hulladékkezelők ott, ahol a lakosság egy részének enni is szűken jut?

E tekintetben ugyanaz folytatódik a Fidesznél, ami elkezdődött a balliberális koalíciónál – csak most Mészáros Lőrinc cége javítja az ivóvíz minőségét. Egyre nagyobb területeken már az idő sem sürget: elvándorolt vagy annyira leépült a munkaerő, hogy képtelenség fenntartható vállalkozásokat létrehozni. A leszakadó vidékeken leértékelődik minden vagyon, tudás és emberi küzdés; a lakások, a még tengődő vállalkozások, a leromló utak, az elnéptelenedő iskolák, a kiürülő háziorvosi praxisok. Ott marad viszont a roncstársadalom, amely nyomorogva is pénzbe kerül.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.